Székelyudvarhelyért Alapítvány kitüntetettjei között a Rejtő Kar dékánja

A Székelyudvarhelyért Alapítvány Fődíját vehette át ünnepélyes keretek között Dr. habil. Koltai László a Rejtő Kar dékánja a székelyudvarhelyi művelődési központban rendezett ünnepségen. A Rejtő Kar dékánjának méltatásakor kiemelték értékként: a partnerségi kapcsolatok megteremtését, a műszaki oktatás meghonosítását, valamint a határon túli képzések létrehozása és fenntartása érdekében végzett áldozatos munkát.

A kitüntetéseket Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke adta át. Az elnök ünnepi beszédében kiemelte, hogy nagy elégtétel számára, hogy huszonöt éve létezik a székelyudvarhelyi intézmény, amelyre méltán lehet büszke egész Székelyföld magyarsága. Olyan modellt valósítottak meg, amely az anyaországi intézményeket és a határon túli magyar hallgatókat kapcsolják össze, a szülőföldön maradás és boldogulás jegyében.

Dr. habil. Koltai László a kitüntető elismerés kapcsán köszönő beszédében úgy fogalmazott: „Meglepett az elismerés, amelyet nagy megtiszteltetésnek érzek, de a díj kapcsán meg kell említenem minden kollégámat is, akik a határon túli képzés elindításában és a közel 10 éves fenntartásában részt vállaltak. Ez az elismerés nekik is szól!”

A Székelyudvarhelyért Alapítványt 1999-ben hozták létre a hagyományőrzés, közösségfejlesztés, a kulturális élet és a közegészségügy támogatása céljából. Az Alapítvány a fenntartója a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központnak, amelyen a Rejtő Kar 2014 óta kihelyezett BSc képzést folytat.

Az díjjal ezt a közel egy évtizedes munkát ismerték el.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.06.27.