Rejtős hallgató nyerte a Leginnovatívabb szakdolgozat díját

2016/12/01

Az Óbudai Egyetemen idén először hirdették meg a Leginnovatívabb szakdolgozat díját. A számos beadott pályamunka közül nagy örömünkre Bagi Zsófia ipari termék- és formatervező mérnök, karunk végzőse nyerte a versenyt. Nagyon büszkék vagyunk rá!

Rejtős hallgató nyerte a Leginnovatívabb szakdolgozat díját

A díjat a Szenátus november 28-i ülésén adták át.

Bagi Zsófia szakdolgozatában közösségi terek akusztikai komfortjának javításával foglalkozott. Olyan lámpacsaládot tervezett, mely nagy nyitott terekben csökkenti a zajt, miközben hasznos és látványos kiegészítője a térnek. A lámpabura anyaga saját innováció, kikísérletezett egy alternatív anyagokból álló, újfajta szerkezetet egy akusztikus szakember segítségével. Mérések bizonyítják, hogy ugyanolyan hatékony, mint a piacon lévő legnevesebb akusztikus anyagok, de költséghatékonyabb, mivel a szerkezet magja újrahasznosított anyagból készül. A kirigami technikával készült, különböző méretű, panelekből összekapcsolható lámpaburát többféle formában és méretben is összeállíthatjuk. A dolgozat készítése -elmondása szerint-izgalmas folyamat volt, megismerte a szakértőket, a cégeket, akik ezen a területen működnek, műhelyekbe járt be, ismerősöket szerzett a lámpaiparban és az akusztika területén. A prototípust saját maga legyártatta, és a dolgozathoz üzleti terv is készült, hiszen lehetséges, hogy gyártó is akad rá.

Zsófia nyáron végzett a karon, jelenleg egy belsőépítész cégnél dolgozik tervezőként. A munkáját nagyon élvezi, engedik kibontakozni a kreativitását, most éppen egy vezetői irodát tervez, ahol a feladata kitalálni az egész koncepciót a megrendelő igényeinek megfelelően, a helyiség adottságait szem előtt tartva, kiválasztani az anyagokat, burkolatokat, bútorokat, majd azokra árajánlatokat kérni, menedzselni a látványtervek és a kiviteli tervek elkészülését.
Elmondta, hogy kiskorában nem volt konkrét elképzelése arról, hogy mi szeretne lenni, de a belsőépítészet, lakberendezés mindig is izgatta. Gyerekként a LEGO elemekből mindig az általa megálmodott enteriőröket építette meg és rendezte be.
Középiskola után elvégzett egy tervezőgrafika tanfolyamot, aminek nagy hasznát vette az egyetemen is. Nagyon szeretett bejárni, az egyetemi közösség most kicsit hiányzik is neki és a tanárokra is jó szívvel emlékszik.
Úgy érzi, sok mindent tud hasznosítani abból, amit itt tanult és a műszaki alapismeretek adnak egyfajta biztonságot a munkában.

Gratulálunk Zsófiának és további sikereket kívánunk választott hivatásában!

Pásztor Ildikó
dékáni hivatalvezető