Hallgatók munkái az Esküvő kiállításon

2013/01/29

Minden év januárjában rendezik meg a legnagyobb magyar Esküvői kiállítást, a Papp László Sportarénában. Idén a csaknem 3000 négyzetméteren, közel 350 kiállító között kapott helyet egyetemünk is.

Esküvő kiállítás

Az Esküvői magazin főszerkesztőjével, Ömböly Nórával már évek óta közeli munkakapcsolatban állunk, hiszen rendszeresen jelenteti meg hallgatóink látványrajzait vagy épp elkészült munkáit a lapban. Tavaly ősszel felkértem, hogy legyen a konzulense egy államvizsgázó hallgatónknak, aki "Mobil esküvői enteriőr" címmel írta meg szakdolgozatát. A kivitelezett munka olyan különleges és attraktív lett, hogy a főszerkesztőnő egy 30 négyzetméteres standot ajánlott fel a kiállításon. Ekkora helyen természetesen más, a témakörhöz kapcsolódó hallgatói és oktatói munka is bemutatásra kerülhetett.
A fő helyet Kovács Fruzsina, végzős Textil és enteriőr modulos hallgatónk foglalta el, aki lézervágott fém tárgykollekciójával időtálló magyar formakincsünket ötvözte a XXI. századi high-tech technológiával.
A házasságkötés még napjainkban is reprezentatív példája a tradíciók ápolásának. Az írott emlékek vizsgálata mellett, a legfrissebb piaci igényekről végzett kutatást, melynek eredményeképp megállapította, hogy a szokásoknak múltja, jelene és jövője van, amiket kortárs módon a változó értékek ellenére is tovább lehet örökíteni.
Az alkotási folyamatot a tanult szempontok szerint építette fel, a tervezéstől a kivitelezésig. A technológiai hátteret családi vállalkozása, a Kisújszállási Eposz Kft. biztosította. A saját tervezésű tárgyak gyártása a cég számára is egy új profil létrejöttét eredményezi, amivel a meglévő termékpalettát bővítheti.
Az elkészült prototípusok egy esküvői díszkapu, térelválasztó elemek, asztali dekorációs kellékek és ajándéktárgyak. (Témavezető: dr. habil Kisfaludy Márta)
A másik két, idén államvizsgázó hallgató szintén a magyar hagyományokból építkezett, Sallai Orsolya, Öltözék és kiegészítők modulos hallgató kollekciója elkészítése során fő célként határozta meg, hogy együtt legyen jelen a manapság divatos európai stílus, valamint a magyar népviseletek hagyományos szín- és formavilága. Mivel a szokásokhoz hasonlóan az esküvői öltözékek is az egyes tájegységekre jellemző darabok voltak, így az igen jellegzetes, ám nem túl ismert, sióagárdi viseletet választotta.
A ruhák három alapszínéhez, a fehérhez, a palack-zöldhöz és a paprikapiroshoz egy izgalmas mentazöld társul. Ez a muszlin anyag pliszírozott formában teszi mozgalmassá a matt fényű düsessz és szatén anyagokat. A formai megoldások nemesen egyszerűek, a fent testközeli vonalvezetést lefelé bővülő, szoknyák hangsúlyozzák. (Témavezető: Deés Enikő DLA habil)
Pacskó Zsófia lakástextil kollekciójának a ?Kalocsai virágok? elnevezést adta. Színekben és a kivitelezésben ragaszkodott a korai kalocsai hímzés mintájához, a fekete-fehér kombinációhoz, a fehér alapon fehér varráshoz, illetve a kézi hímzéshez, valamint az öltéstechnikához, melyet száröltésnek és bóhásöltésnek neveznek. Az ilyen kézi öltésekkel steppelt fekete-fehér ágytakarót három párnával egészítette ki. (Témavezető: Deés Enikő DLA habil)
A kiállításon szerepeltek még hófehér és tört fehér kombinációjú elegáns öltözékek, mint a nyomott csipkemintás szoknya, reneszánsz ihletésű selyemblúzzal kiegészítve, vagy a tüllre applikált csipkével díszített organza felső többrétegű aljjal társítva, illetve a fehér dzsörzéből darazsolással díszített drapériatanulmányok egyik favoritja. (Faragó Tamás, Hornok Barbara)
A tavaly decemberben bemutatott asztalterítékek két különleges, fehér, illetve fekete-fehér mintadarabja és egy II. helyezést elért TDK munka újrahasznosított papírtáljai is kiállításra kerültek, mintegy szélesítve az esküvői hagyományokhoz társítható ötletek palettáját. (Varga Gyöngyi, Rózemberczky Rebeka, Kele Kitti)
A kiállított munkák rámutatnak arra, hogy az Óbudai Egyetemen tanult tervezési módszertan túlmutat az anyaghoz kötött tárgyalkotáson. A modern és tradicionális technológiák megannyi lehetőséget nyújtanak a tervezők számára elképzeléseik kivitelezéséhez, legyen az fém, fa, textil, vagy mesterségesen előállított anyagok megmunkálása.

A kivitelezésben segítő tanárok: Hottó Éva, Korona Péterné, Magyari Krisztina és Oroszlány Gabriella. A kiállítás rendezői: dr. habil Kisfaludy Márta és Deés Enikő DLA habil.

2013. 01. 27.

dr. habil Kisfaludy Márta

Esküvő kiállítás
Esküvő kiállítás
Esküvő kiállítás
Esküvő kiállítás
Esküvő kiállítás
Esküvő kiállítás