A Rejtő Kar hallgatója lett a Trend Magazin innovációs versenyének nyertese csomagolás kategóriában

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által 2021-ben alapított verseny díjátadója, immár egy egész napos szakmai konferencia keretein belül.  Az innováció jegyében rendezett egész napos eseményre a Hungexpo új Konferencia Központjában került sor.

A konferencián hat szakmai prezentáció mutatta be az újdonságok és újítások jellemzőit, illetve került sor a díjak átadására, amelynek célja, hogy évről évre olyan értékteremtő innovációkat jutalmazzon, amelyek meghatározható vásárlói, fogyasztói igényre nyújtanak megoldást, valamely nevesíthető trendbe illenek, vagy egy meglévő, meghatározható igényből inspirálódott fejlesztés eredményei.

A díjazottak között kiemelt helyen kell megemlítenünk Ress Arnót, aki az „Inno d’Or – Év Innovációja 2023” verseny nyertese lett Packaging kategóriában.

A szakmai díj átvétele kapcsán a nyertes hallgató elmondta: „Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy a csomagolás kategóriában egy általam vezetett, a szakdolgozatomon alapuló a fejlesztési projekt nyert.” Szakmai eredményei kapcsán Ress Arnó beszélt korábbi sikereiről is: „Az Auchannál folytatott munkám során még egy nagyobb sikert elkönyveltünk, aminek szintén én voltam a kiötlője. Ennek lényege, hogy a külön árusított Retasak nevű többször használatos csomagolószerben értékesítsünk zöldséget és gyümölcsöt a „műanyagmentes július” keretein belül.  Az akció akkora siker lett, hogy azóta negyedéves periódusokban mindig szezonális termékekkel visszatér. Ez a termék és koncepció részét képezte az az évi én fenntarthatóság szimbóluma versenyre beadott pályázat nyertes anyagunknak.”

Gratulálunk a díjazottnak!


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.06.13.