Karunk története

Bemutatkozás

A könnyűipari műszaki szakemberképzés gyökerei a XIX. század utolsó évtizedeire nyúlnak vissza. A szellemi elődök között itt csak az 1873-ban alapított Női Ipar- és Kereskedelmi Tanodát és a Budapesti Műszaki Egyetem könnyűiparral kapcsolatos képzését említjük meg. A magyar könnyűipar első önálló felsőfokú oktatási intézményét a Felsőfokú Könnyűipari Technikumot 12/1962 sz. rendeletével alapította a kormány. Az intézmény igazgatásával Szalay Dezső textilmérnököt, a Könnyűipari Minisztérium Szakoktatási Osztályának szakmai tanfelügyelőjét bízták meg. Az oktatás 1962. november 2-án, 25 fő bőrfeldolgozóipari és 39 fő ruhaipari szakos, esti tagozatos hallgatóval indult meg. A Felsőfokú Könnyűipari Technikum egy patinás Rákóczi téri iskolaépületben kezdte meg működését. Az 1962-re kidolgozott első tantervek és tantárgyi programok még nagymértékben magukon viselték a középiskolai oktatás tartalmi és formai jegyeit, ezért többször átdolgozásra kerültek. 1970-re azonban már főiskolai követelményeknek megfelelő tantervek kerültek bevezetésre és a 1970/1971. tanévben már főiskolai kísérleti tanterv alapján folyt az oktatás. Így az 1973-ban végzett évfolyam már főiskolai szintű üzemmérnöki oklevelet vett át, akik pedig korábban végeztek, kiegészítő oktatás formájában szerezhették meg a képesítést.

Könnyűipari Műszaki Főiskolát (KMF) 1972-ben alapították, és az erre a célra épült óbudai épületegyüttesben kezdte meg működését. A főiskola alapítólevele értelmében nappali tagozatán három, esti, levelező tagozatán négy év volt a tanulmányi idő. Az üzemmérnökök képzése a bőrfeldolgozóipari szakon (cipő- bőrkonfekcióipari ágazat), a nyomdaipari szakon (nyomtató ágazat, formakészítő ágazat), a papíripari szakon (papírgyártó és feldolgozó ágazat), a ruhaipari szakon (gyártáselőkészítő és modellszerkesztő ágazat, technológus ágazat) és a textiltechnológiai szakon (fonó- szövőipari ágazat és a kötő- hurkolóipari ágazat) kezdődött meg. A főiskola első főigazgatója dr. Vámos György főiskolai tanár, a műszaki tudományok kandidátusa volt, őt dr. Bakos ZsigmondKanczler Gyula és dr. Erdélyi József követte a főigazgatói poszton. Kezdetben az általános főigazgatóhelyettes Szalay Dezső volt, oktatási és tudományos helyettesi feladatokat is ellátott két különböző időszakban Beck Tamásné dr., tudományos helyettesként tevékenykedett egy-egy időszakban dr. Bódi Józsefdr. Gara Miklós, Bertalan Gábor, dr. Schulz Péter és dr. Patkó István.

A tanulmányokat követő sikeres záróvizsgát tett hallgatók végzettségük szakirányát feltüntető üzemmérnöki oklevelet kaptak.1992-től az öt eredeti alapszak a könnyűipari mérnöki szak összefoglaló nevet kapta, 1993-tól a képzési kínálat a Budapesti Politechnikum főiskolai társuláson belül indított közös biztonságtechnikai mérnöki, 1994-től pedig már a műszaki menedzser szakkal is bővült. Átdolgozásra kerültek a tantervek, s a műszaki főiskolák között elsőként, 1998-tól bevezetésre került a kreditrendszerű képzés.

Ekkor a Könnyűipari Műszaki Főiskola főigazgatója dr. Szűts István volt, helyettesei dr. Beke János (oktatási), dr. Bakó András (tudományos) voltak, a Főigazgatói Hivatalt Korondi Endre vezette.

A 2000-es években, a Kari Tanács döntése értelmében, a Doberdó úti épület előadótermeit a könnyűipari oktatás már elhunyt, iskolateremtő egyéniségeiről nevezték el. Igy kapta a félemeleten egymással szemben lévő két nagyterem a Gara Miklós, illetve a Schmalz József nevet, míg a 3. emeleten Scharnitzky Viktor, a 4. emeleten Vámos György emléktáblája fogadja az órára érkezőket a termek bejáratánál. 2005-ben a földszinti rajzterem vette fel a terméktervező szakirány alapítójának, a 2003-ban elhunyt iparművész-oktatónak, Cser Andornak a nevét.

2000. januárjától, az intézmény – a Bánki és a Kandó Műszaki Főiskolákkal egyesülve- része lett a Budapesti Műszaki Főiskolának és karként Rejtő Sándor, a neves gépészmérnök nevét vette fel. Büszkeségre adott okot, hogy a BMF első rektora, karunk professzora, dr. Erdélyi József volt. Személye és intézkedései már az új intézmény történelmének kitörölhetetlen részét képezik. A főiskola ötkaros szerkezeti átalakítása során a korábbi munkatársak közül többen más kar vagy szervezeti egység keretei közé kerültek és a tanszékeket intézetekbe szerveztük.

Az integrációkor a kari főigazgatói megbízást dr. Beke János nyerte el, helyettesei dr. Bődi Béla (oktatási) és dr. Endrédy Ildikó (tudományos) lettek. Mandátumuk lejárta után, 2003-ban a kari főigazgatói feladatokkal dr. Erdélyi Józsefet bízták meg, aki oktatási helyettesként Korondi Endrét, kutatási helyettesként dr. Koczor Zoltánt vette maga mellé. 2004-ben dr. Erdélyi József tragikusan hirtelen halála után a kari főigazgatói (majd
dékáni) teendők ellátására dr. Patkó István kapott megbízást, aki 2015 januárjáig látta el feladatait.  2015. január – 2018. január között dr. habil Kisfaludy Márta volt a kar dékánja, őt 2018. január 15-től dr. habil Koltai László követte a dékáni poszton. 2007. júliusától a kutatási dékánhelyettes feladatait Borbély Endréné dr. látta el, akit dr. Borbély Ákos követett a poszton. Korondi Endre oktatási dékánhelyettes utóda 2012-től dr. Koltai László lett. 2017. júliusától Bodáné dr. Kendrovics Rita az oktatási dékánhelyettes.

A könnyűipari mérnöki szak mellett 2004-től a környezetmérnöki, 2008-tól az ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakok is elindultak. 2007-től kezdve a környezetmérnök szak neve a kar nevében is megjelent és az intézetek megnevezése is megváltozott, igazodva a 3 képzési területhez.

A Budapesti Műszaki Főiskola 2010. január 1-től Óbudai Egyetem néven folytatta tovább működését.

A Kar jelenleg három képzési területen, a könnyűipari mérnöki, az ipari termék- és formatervező mérnöki és a környezetmérnöki alapszakokon folytat oktatást.
A könnyűipari mérnöki és az ipari terméktervező szakon mesterképzés (MSc) is indul, illetve lehetőség van szakoktatói és mérnöktanári (MA) oklevelet szerezni könnyűipari szakirányon.

Az ipar igényei alapján 5 szakirányú továbbképzést is kínálunk, ezek:

A Kar küldetése, hogy olyan korszerű, piacképes műszaki és gazdasági tudással rendelkező mérnököket képezzen a könnyűipar, az ipari  termék – és formatervezés és a nemzetgazdaság kapcsolódó területeinek számára, akik képesek önálló és csoportmunkára; nyelvtudásuk, informatikai ismeretük és kommunikációs képességük megfelel az európai követelményeknek!

Karunk névadója

REJTŐ SÁNDOR

gépészmérnök, műegyetemi tanár, az MTA tagja
(1853. augusztus 21., Kassa – 1928. február 4., Budapest)

Rejtő Sándor oklevelét a Budapesti Műegyetemen nyerte el 1878-ban, ez volt az első ott kiadott gépészmérnöki oklevél. 1882-ben iparfelügyelő, 1886-ban rendkívüli, majd rendes műegyetemi magántanár lesz. 1901–1902-ben a Királyi József Nádor Műegyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, majd 1920–21-ben a Műegyetem rektora.

Fő tudományterülete az anyagvizsgálat volt. A szerkezeti anyagok viselkedésére vonatkozó elmélete nagy érdeklődést és sok vitát váltott ki. Elsőnek mutatott rá, hogy a fémes anyagok tulajdonságai az anyagszerkezetük függvénye. Elmélyedt kutatásokat folytatott a fém-, fa-, textil-, papír- és malomipar technológiáinak területén, színvonalas előadásokat tartott a gépészmérnök hallgatóknak.

Részben saját tervezésű gépekkel és műszerekkel megszervezte a Mechanikai Technológiai Intézet (a sokunk által ismert Gillemot tanszék elődje) anyagvizsgáló laboratóriumát. Itt munkatársa volt – a később szintén világhírűvé vált – Csonka János is. 1888-ban a Mechanikai Technológiai tanszék vezetője lett. Alapítója volt a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének, megindította annak közlönyét.

Előadási jegyzetei alapján született a húszas években 4 kötetes főműve, az Elméleti mechanikai technológia alapelvei. A textiltechnológiáról írt könyve még sok évtizedig a textilipar mérnökeinek bibliája maradt.

A tanítványai és munkatársai alkotta Rejtő-iskola elvi irányvonala röviden: a tudományos alapon álló kutatás, gyakorlati célkitűzéssel. Oktató és kutató munkája különösen a textilipar területén volt eredményes. Dolgozott a Baross Gábor által felállított Iparfelügyelőségen, az első iparfelügyelők egyikeként is.

Munkásságát számos elismerés övezte. Udvari tanácsos lett, a Magyar Mérnök és Építészegylet 1897-ben Hollán díjjal, majd 1916-ban egyesületi aranyéremmel jutalmazta publikációit. 1912-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1923-ban rendes tagja lett. Néhány évvel halála előtt innen kapta meg a rangos Rákosi Jenő díjat.

Eredményes oktató és kutató munkássága mellett puritán, emberséges életszemlélete és hazafiassága a magyar műszaki társadalom elismert alakjává emelte.

1924-ben nyugdíjba ment, de haláláig dolgozott könyvei újabb kiadásain.

Ajánlott irodalom:

  • Pénzes István: Műszaki Nagyjaink 5. kötet
  • Gépipari Tudományos Egyesület, Budapest, 1981.