A Rejtő Kar oktatójának kiállítása Nagy Balogh János kiállítóteremben

2025. április 1-ig tekinthető meg Dr. Németh Róbert DLA egyetemi docens, az Óbudai Egyetem Rejtő Kar Terméktervező Intézet oktatójának kiállítása „Indirekt” címmel a kispesti Nagy Balogh János kiállítóteremben. A tárlat egyedülálló módon ötvözi a művészetet és a technológiai újításokat, különös figyelmet szentelve a mesterséges intelligencia világának.

A kiállítás központjában a mesterséges intelligencia áll, amely az életünkre és az emberiség jövőjére egyaránt jelentős hatással bír. Ahogy Dr. Németh Róbert fogalmaz: „A mesterséges intelligenciát lehet szeretni vagy elutasítani, de figyelmen kívül hagyni nem. Számomra ez a második olyan forradalmi változás, amely nemcsak az én életemet, hanem az egész emberiséget átformálta. Az első az internet volt, amelyet ma már szinte mindenki magánál hord a telefonján és használ a mindennapokban. Mikor megjelent, ugyanolyan csodálatot és félelmeket keltett, mint most a mesterséges intelligencia.”

A kiállítás anyaga az elmúlt évek alkotásait öleli fel, amelyeken a mesterséges intelligenciák – kisebb vagy nagyobb mértékben – szintén szerepet kaptak. A tárlaton látható rajzok és digitális nyomatok mindegyike egy-egy különleges művészi szemléletet tükröz, melyet a művész a technológiai eszközökkel való együttműködés révén hozott létre.

A kiállítás ingyenesen látogatható, a Nagy Balogh János kiállítóterem pedig kényelmes és inspiráló környezetet biztosít a művek befogadására.

Helyszín: Nagy Balogh János kiállítóterem (1196 Budapest, Ady Endre út 57.)

A kiállítás keddtől péntekig 14:00-18:00 óra között, minden páros hét szombatján 10:00-14:00 óra között tekinthető meg.


A jelenlegi oldal frissítve: 2025.03.24.