Búcsúzunk Ambrusné Dr. Somogyi Kornélia tanárnőtől, a Rejtő Kar nyugalmazott docensétől

Szomorúan értesültünk róla, hogy 2023. október 25-én, 72 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Ambrusné Dr. Somogyi Kornélia, az Óbudai Egyetem Rejtő Karának nyugalmazott docense, a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet meghatározó munkatársa.
Dr. Somogyi Kornélia 1974-ben szerzett diplomát és középiskolai okleveles tanári végzettséget az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika-fizika szakon, majd 1978-ban számítástechnikai programozó oklevelet kapott posztgraduális képzés keretében. Tudományos (Ph.D.) fokozatát a győri Széchenyi István Egyetemen szerezte 2010-ben.
Oktatói tevékenységét 1974-ben kezdte a Könnyűipari Műszaki Főiskola Alaptárgyi Tanszékén főiskolai tanársegédként. 1981-ben főiskolai adjunktus, majd 1992-től főiskolai docens munkakörben oktatott.
Felelősséget vállalt vezetőként is a közösségért, 2000-2004 között a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann Karán, az Általános Informatikai és Multimédia Intézetben intézetigazgató-helyettes lett. 2004-től a Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Karán az Informatikai és Matematikai Intézet oktatásért felelős intézetigazgató-helyetteseként dolgozott. 2007-től nyugdíjazásáig a Médiatechnológiai Intézet oktatásért felelős intézetigazgató-helyettesi feladatait is ellátta.
Ambrusné Dr. Somogyi Kornélia kiemelkedő szakember volt, aki jelentős mértékben hozzájárult az Óbudai Egyetem és jogelőd intézményeinek fejlődéséhez. Munkáját több állami és egyetemi kitüntetéssel ismerték el.

Kutatási és szakmai területei közé tartozott az informatika, a multimédiás eszköztárú matematika és informatika oktatás fejlesztése, az adatbázis-kezelés, a gráfelmélet, a kombinatorikus optimalizálási algoritmusok alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata a különböző karbantartási modellek készítésénél és az operációkutatási, döntés-előkészítési modellek fejlesztése. Számos publikációt jelentetett meg hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban és konferenciákon.
Szakmai és közéleti munkássága is meghatározó volt, tagja volt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak és a Bolyai János Matematikai Társulatnak is. Ambrusné Dr. Somogyi Kornélia kiváló oktató volt, aki a hallgatói körében nagy népszerűségnek örvendett. Tanári habitusa precíz és átfogó volt, mindig arra törekedett, hogy a hallgatók megértsék az alkalmazott matematika és informatika szabályait és működési mechanizmusait.

A felsőoktatásban eltöltött közel ötven év alatt szakdolgozatok témavezetőjeként is segítette tanítványai sikeres pályakezdését. Lelkiismeretes pedagógusként mindig az igényesség jellemezte: magas színvonalú előadásai hozzájárultak ahhoz, hogy a mérnöki szemlélet mellett az informatikai látásmódot is képesek legyenek elsajátítani a hallgatók.
Munkatársai segítőkész, kedves és elkötelezett embernek ismerték, akivel szerettek együtt dolgozni.Halála nagy veszteség az Óbudai Egyetem és a magyar alkalmazott matematikai és informatikai szakma számára.

Búcsúznak tőle az Egyetem, a Kar és az Intézet munkatársai, tanítványai és mindazok, akik szerették és tisztelték.
Emlékét szívünkben őrizzük.

Temetésének időpontjáról és helyéről később tudunk tájékoztatást adni.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.11.07.