Innovatív hallgatói ötletek a szebb és biztonságosabb környezetért – Sikeresen zárult a Rejtő Karon is a tavaszi TDK Konferencia

Nagy sikerrel zajlott le az Óbudai Egyetem Rejtő Karának Tudományos Diákköri konferenciája. A szerdán 13:45-kor kezdődő eseménynek az egyetem Doberdó úti épületének előadótermei adtak otthont, ahol a kar hallgatói izgalmas előadások keretében mutatták be kutatási eredményeiket.

A konferenciát Bodáné Dr. Kendrovics Rita, a kar oktatási dékánhelyettese nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a TDK-konferenciák fontosságát a hallgatók tudományos fejlődése és a kutatói utánpótlás szempontjából, kiemelve a bemutatott munkák sokszínűségét és színvonalát. Az RKK TDK koordinátora Dr. habil Németh Róbert is sok sikert kívánt a hallgatóknak.

A megnyitót követően 14 órától párhuzamosan két szekcióban folytatódtak az előadások. A Környezetvédelem szekció az E.a. 1-es teremben várta az érdeklődőket, míg a Tervezés témakörű prezentációk az E.a. 2-es teremben zajlottak.

A hallgatók mindkét szekcióban 15 perc állt rendelkezésükre, hogy ismertessék kutatásaikat, amelyet 10 perces szakmai vita követett. Bár az időkeret adott volt, a hallgatók éltek a lehetőséggel, hogy a számukra legfontosabb eredményeket és következtetéseket osszák meg a zsűrivel és a hallgatósággal.

A Környezetvédelem szekcióban a hallgatók aktuális témák kapcsán magyar és angol nyelven mutatták be munkáikat: Bus Beáta, Dalati Rabab, Laczházi Márton László, Székely Áron, Szűcs Domonkos László, Tagyyeva Aynur és Váradi Nikolett. A Tervezés szekcióban pedig Furulyás Lili Fruzsina, Körmendi Kata Réka, Máté Brigitta Cintia, Molnár Fruzsina, Pálfi Rebeka, Seregi Enikő, Szabó Anett és Tóth Tamás prezentálták kutatási és terméktervezési projektjeiket.

A szervezők tájékoztatása szerint az előadások nagyon jó színvonalúak voltak. A konferencia légköre mindvégig inspiráló és szakmai volt, a hallgatók pedig színvonalas előadásokkal bizonyították rátermettségüket és elkötelezettségüket a tudományos munka iránt. A tegnapi nap ismételten rávilágított a Rejtő Károly Óbudai Egyetemi Karán folyó magas színvonalú oktatási és kutatási tevékenységre.

Az esemény kapcsán a Kar dékánja Dr. habil Koltai László úgy fogalmazott: “Rendkívül büszke vagyok a karunk hallgatóira, akik tegnap ilyen színvonalas előadásokkal képviselték magukat a TDK konferencián. Lenyűgöző volt látni a kutatási projektjeikbe fektetett energiát, a kreativitást és a szakmai felkészültséget. A Környezetvédelem és a Tervezés szekcióban is izgalmas témákat láthattak az érdeklődők, amelyek jól tükrözik a karunkon folyó sokrétű és magas színvonalú munkát.


A jelenlegi oldal frissítve: 2025.05.08.