Karunk névadója

REJTŐ SÁNDOR

gépészmérnök, műegyetemi tanár, az MTA tagja
(1853. augusztus 21., Kassa - 1928. február 4., Budapest)

 

Rejtő Sándor oklevelét a Budapesti Műegyetemen nyerte el 1878-ban, ez volt az első ott kiadott gépészmérnöki oklevél. 1882-ben iparfelügyelő, 1886-ban rendkívüli, majd rendes műegyetemi magántanár lesz. 1901–1902-ben a Királyi József Nádor Műegyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, majd 1920–21-ben a Műegyetem rektora.

Fő tudományterülete az anyagvizsgálat volt. A szerkezeti anyagok viselkedésére vonatkozó elmélete nagy érdeklődést és sok vitát váltott ki. Elsőnek mutatott rá, hogy a fémes anyagok tulajdonságai az anyagszerkezetük függvénye. Elmélyedt kutatásokat folytatott a fém-, fa-, textil-, papír- és malomipar technológiáinak területén, színvonalas előadásokat tartott a gépészmérnök hallgatóknak.

Részben saját tervezésű gépekkel és műszerekkel megszervezte a Mechanikai Technológiai Intézet (a sokunk által ismert Gillemot tanszék elődje) anyagvizsgáló laboratóriumát. Itt munkatársa volt - a később szintén világhírűvé vált - Csonka János is. 1888-ban a Mechanikai Technológiai tanszék vezetője lett. Alapítója volt a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének, megindította annak közlönyét.

Előadási jegyzetei alapján született a húszas években 4 kötetes főműve, az Elméleti mechanikai technológia alapelvei. A textiltechnológiáról írt könyve még sok évtizedig a textilipar mérnökeinek bibliája maradt.

A tanítványai és munkatársai alkotta Rejtő-iskola elvi irányvonala röviden: a tudományos alapon álló kutatás, gyakorlati célkitűzéssel. Oktató és kutató munkája különösen a textilipar területén volt eredményes. Dolgozott a Baross Gábor által felállított Iparfelügyelőségen, az első iparfelügyelők egyikeként is.

Munkásságát számos elismerés övezte. Udvari tanácsos lett, a Magyar Mérnök és Építészegylet 1897-ben Hollán díjjal, majd 1916-ban egyesületi aranyéremmel jutalmazta publikációit. 1912-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1923-ban rendes tagja lett. Néhány évvel halála előtt innen kapta meg a rangos Rákosi Jenő díjat.

Eredményes oktató és kutató munkássága mellett puritán, emberséges életszemlélete és hazafiassága a magyar műszaki társadalom elismert alakjává emelte.

1924-ben nyugdíjba ment, de haláláig dolgozott könyvei újabb kiadásain.

Ajánlott irodalom:

  • Pénzes István: Műszaki Nagyjaink 5. kötet

  • Gépipari Tudományos Egyesület, Budapest, 1981.