Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának földszinti rajz- és formatervezési műtermei adtak otthont a TEX-DAN projekt kiemelt hazai zárórendezvényének. Az esemény nem csupán egy szakmai találkozó volt, hanem a Duna-régió textil- és divatiparának fenntartható jövőjét célzó, 14 nemzetközi partner összefogásával megvalósult kezdeményezés fontos mérföldköve. A projekt hazai szakmai képviseletét a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ), az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., valamint a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány biztosította, szoros együttműködésben a szektor legfontosabb szereplőivel.

A workshop résztvevői – hazai mikro- és kisvállalkozások képviselői, valamint az ágazathoz kötődő szakértők – első kézből ismerhették meg a 2025-ben elindított kísérleti program tapasztalatait. A rendezvény központi témáját a TEX-DAN magyarországi akciótervének javaslatai adták, amelyek célja, hogy a transznacionális tudáscsere révén a kisebb piaci szereplők is könnyebben adaptálhassák a körforgásos gazdaságot támogató technológiákat. A szakmai programot közös gondolkodás követte, ahol a jelenlévők egy újonnan létrejövő, hazai re/up-cycle textiles szakmai közösség elindításának lehetőségeiről egyeztettek, lefektetve ezzel egy hosszú távú szakmai hálózat alapjait.

A vendégeket Bendó Zoltán, a DDRIÜ projektmenedzsere köszöntötte, aki rávilágított, hogy a projekt legfontosabb küldetése a KKV-k segítése az értékláncok zöldítésében, az innovatív know-how átadása, valamint a szakpolitikai támogató eszközök megerősítése.

A rendezvény házigazdája Dr. habil. Csanák Edit DLA dékánhelyettes, intézetigazgató köszöntő beszédében kiemelte az Óbudai Egyetem stratégiai szerepvállalását, valamint hangsúlyozta, hogy a Kar elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és az oktatásban, valamint a kutatásban egyaránt kiemelt figyelmet fordítanak a körforgásos elvek integrálására. Az esemény rávilágított arra, hogy az ipari együttműködések és a tudományos háttér összekapcsolása elengedhetetlen a magyar textilipari innovációk nemzetközi versenyképességéhez.