Újabb vendégoktató Törökországból az RKK-n

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen népszerű a Rejtő Kar a török partnereink körében, és mindent megteszünk, hogy az egyre sikeresebb oktatói mobilitási program mellett a hallgatói mobilitás is tovább fejlődjön” – nyilatkozta Dr. habil Koltai László, miután fogadta Dr. Ahmet Akgül docens urat az isztambuli Maramar Egyetem alkalmazott Tudományok Karának oktatóját.

A Marmarai Egyetem (Marmara Üniversitesi) Törökország egyik meghatározó állami egyeteme, amelyet 1883-ban alapítottak Isztambulban, amelyen 2013-ban alakult meg a négyéves alapképzéssel rendelkező Alkalmazott Tudományok Kar. A karon, számos BSc és MSc képzés érhető el, többek között: nyomdaipari technológia, számviteli információs rendszerek, marketing, üzleti információkezelés és nemzetközi kereskedelem és logisztika szakterületen.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézete és a Marmara Egyetem évek óta példaértékű módon működik együtt tudományos és oktatási kérdésekben. Közel tíz éve vesznek részt egymás tudományos konferenciáin, dolgoznak közös projekteken és hallgatói csereprogramokon. Jelenleg is tanulnak isztambuli hallgatók az RKK-n, Erasmus program keretében, akiknek képviselőjével a vendégoktató találkozott is a dékán irodájában.

Dr. Ahmet Akgül szakmai előadásában ismertette a török egyetem oktatási céljai is. Elmondta, hogy céljuk hogy hallgatóik képesek legyenek hatékonyan kommunikálni, legyen szociális és kulturális felelősségük, legyen problémamegoldó képességük és legyen képes a szakmához kapcsolódó problémák meghatározására, megfogalmazására és megoldására is. A nyomda- és papíripari szakmai laboratóriumokban tartott foglakozásokon Görgényi-Tóth Pál tanár úr segítette a vendégelőadó munkáját.

A hétfői oktatási napot követően a felek megállapodtak abban, hogy a két egyetem nemzetközi együttműködésnek közös célja az is, hogy a csereprogramban résztvevő hallgatók a szakmához szükséges technikák, készségek és korszerű eszközök felhasználásával, képesek legyenek interdiszciplinárisan dolgozni és projekteket kidolgozni. Ezt a célt szolgálja Dr. Ahmet Akgül magyarországi tartózkodása.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.03.22.