Ünnepélyes keretek között adták át a könnyűipari mérnök diplomákat Székelyudvarhelyen

A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ szervezésében ünnepélyes keretek között adták át a könnyűipari mérnök diplomákat az Óbudai Egyetem Rejtő Karának kihelyezett képzésén végzett hallgatóknak a Hargita megyei jogú város Művelődési Központjában. A pénteki ünnepségen a frissen diplomázott mérnökök, családtagjaik, oktatók és a város vezetői is részt vettek.

A képzést az Óbudai Egyetem Rejtő Kara és a Székelyudvarhelyért Alapítvány közösen indította el 2014-ben annak érdekében, hogy a régióban is biztosítsák a könnyűipari mérnök utánpótlást. A hét szemeszteres BSc képzés során a hallgatók nyomda- és csomagolóipar,  ruhaipar, valamint minőségirányítás területén szerezhettek elméleti és gyakorlati tudást.

A pénteki ünnepségen Dr. habil. Koltai László, a Rejtő Kar dékánja köszöntötte a végzetteket és tolmácsolta az Egyetem rektorának, Prof. Dr. Kovács Leventének a gratulációját és jókívánságait. A dékán beszédében méltatta a hallgatók kitartását és szorgalmát, és arra biztatta őket, hogy használják ki a diplomájukkal járó lehetőségeket és ne féljenek a mérnöki munkával járó felelőségtől.

A ceremónián Ölvedi Zsolt Székelyudvarhely alpolgármestere és Dr. Ilyés Ferenc a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ igazgatója is gratulált a frissen diplomázottaknak, akik kiemelték a könnyűipar fontosságát a város és a térség gazdaságában.

A diplomák átadását követően Dr. Oroszlány Gabriella a képzés koordinátora elmondta, hogy sikeresnek bizonyult a képzés, hiszen 2023-ban a 10. évfolyam kezdte meg tanulmányait és az előzetes érdeklődés is jónak mondható a 2024-es újabb évfolyam kapcsán. Elmondta továbbá, hogy a könnyűipar továbbra is fontos szerepet játszik Székelyudvarhely gazdaságában, és a diplomások hozzájárulhatnak a helyi iparág fejlődéséhez.

Az ünnepséget követően a frissen diplomázott mérnökök bankett keretében lazíthattak és ünnepelhették meg a sikeres védést.

Gratulálunk minden újonnan végzett székelyföldi könnyűipari mérnöknek!


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.06.18.