Ünnepi hangulatban telt a Rejtő Kar évzáró karácsonyi programja

A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar hagyományosan idén is szép karácsonyi ünnepséggel zárta az évet. Az eseményre az Egyetem Schmalz előadótermében került sor, ahol a Kar oktatói, és munkatársai együtt ünnepelhettek és búcsúztathatták az évet. Az ünnepi program a dékán beszédével kezdődött, majd elismerések átadására került sor.  A műsor után a résztvevők az intézetek által szervezett közvetlen hangulatú összejöveteleken vehettek részt.

Az ünnepségen Bartha Eszter hivatalvezető üdvözlő szavai után Dr. habil Koltai László köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte a Kar elmúlt évének eredményeit, valamint köszönetet mondott a hallgatóknak, oktatóknak és munkatársaknak az elkötelezett munkájukért.

A dékán úgy fogalmazott” A karácsonyi ünnepkör alkalmat ad arra, hogy kifejezzük hálánkat egymás iránt, és köszönetet mondjunk mindazoknak, akik hozzájárultak az Egyetem és a Rejtő Kar sikeréhez. Külön köszönettel tartozunk azoknak a munkatársaknak, akik nap, mint nap fáradhatatlanul dolgoznak a Karért”.

Mint fogalmazott: ”Az elkövetkező ünnepek alkalmat adnak arra, hogy kicsit megálljunk, és körülnézzünk. Hogy értékeljük azt, amink van, és hálásak legyünk azokért, akik körülvesznek bennünket, és gondoljunk a jövőre is, mert a Karácsony a reményről is szól. Az esztendő vége hagyományosan az elmélkedés és az összegzés időszaka. A Rejtő Karon is visszatekinthetünk egy eseménydús évre, melyben közös munkával, elkötelezettséggel és szorgalommal járultunk hozzá intézményünk fejlődéséhez.”

A beszédből megtudhatták az érdeklődők, hogy a Rejtő Kar a 2024/2025-ös tanév második félévében is számos figyelemre méltó eredményt ért el, és aktívan részt vett a hazai és nemzetközi tudományos életben. A félév során a Kar hallgatói és oktatói egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtottak, számos projektben, kiállításon és konferencián képviseltették magukat. Külön köszönetét fejezte ki Bodáné Dr. Kendrovics Rita és Dr. Csanák Edit dékánhelyettesnek a szép eredményekért.

Szeptemberben a hallgatók alkotásai a Budapest Central European Fashion Weeken és a 360 Design Budapest kiállításon is bemutatkoztak, bizonyítva a Kar hallgatóinak kreativitását és szakmai felkészültségét.

A Rejtő Kar tevékenyen részt vett a fenntarthatóságra fókuszáló kezdeményezésekben, mint például az ENVIRONTEC kiállítás és meghirdetésre került a Körforgásos gazdálkodás, fenntarthatóság kurzus.

A nemzetközi kapcsolatok is erősödtek ősszel, a szlovéniai és szerbiai partnerekkel, valamint a kirgizisztáni és kazah egyetemekkel folytatott találkozók is az együttműködés új lehetőségeit nyitották meg.

Októberben a hallgatók a Maribori Egyetem CEEPUS Winter School Design Week eseményén is részt vettek, továbbá az RKK stratégiai megállapodást kötött a HyperTeam Kft.-vel, erősítve ezzel az ipari kapcsolatokat.

Novemberben sikeres TDK-konferenciát szervezett a Kar, de az intézetek részt vettek a Kínai-Magyar Innovációs Találkozón is. A Rejtő Konferencia és a Dr. Szikla Zoltánról elnevezett labor avatása is jelentős esemény volt az RKK életében. Oktatók és hallgatók is aktívan részt vettek a tudomány hónapjában megszervezett nemzetközi konferenciákon is, mint például az ICEEE konferencián és a Kárpát-medencei konferencián.

Decemberben a Kar a fenntarthatóság jegyében rendezte meg az egyetemet fenntartó Alapítvánnyal közösen a Reuse Fenntarthatósági Fesztivált. Az Andor-nap és a Grafikarácsony program keretében számos középiskolás ismerhette meg a képzéseket. Az ősszel számos sikeres és fontos üzemlátogatásra és szakkollégiumi programra is került sor. Az év végére az új doktori iskola is megkapta az akkreditációt.

Beszéde végén a Kar dékánja úgy fogalmazott: „Karácsonykor hagyományosan arra gondolunk, hogy mit adhatunk másoknak. De elgondolkodhatunk azon is, hogy mit kaptunk ebben az évben. Kaphattunk új ismereteket, új barátokat, új élményeket. Kaphattunk lehetőséget arra, hogy fejlődjünk, hogy megvalósítsuk céljainkat. Az elkövetkező ünnepekben kívánom, hogy töltsenek el békés és meghitt pillanatokat szeretteik körében. Az új évben pedig további sikereket, egészséget és boldogságot kívánok mindenkinek.”

Ezt követően a TDK konzulensi munkák elismerésére került sor. Bartha Eszter hivatalvezető tájékoztatásából megtudhatták a jelenlévők, hogy az Óbudai Egyetemen november 13-án rendezték meg hagyományos Tudományos Diákköri Konferenciát. Az eseményen a hallgatók széles körben mutatták be kutatási eredményeiket, a zsűri pedig több kategóriában díjazta a legkiemelkedőbb munkákat.

A Környezetvédelem szekcióban Dr. Demény Krisztina hallgatója érdemelte ki az első helyezést. Külön elismerésként különdíjat kapott a BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumának két középiskolás hallgatója is, akik innovatív ötleteikkel hívtak fel magukra a figyelmet.

A Tervezés szekcióban szintén kiemelkedő eredmények születtek. Prof. Dr. Kisfaludy Márta hallgatója első, Tiefbrunner Anna második, míg Dr. Csanák Edit DLA hallgatója harmadik helyezést ért el.

Dr. habil Koltai László dékán megköszönte azon témavezető oktatóknak lelkiismeretes munkáját is, akiknek hallgatói idén nem kerültek a dobogóra: Dr. Csiszér Tamás, Dr. Habil. Németh Róbert, Dr. Szabó Lóránt és Prokai Piroska személyében.

Összességében elmondható, hogy a Rejtő Kar a 2024/2025-ös tanév második félévében is dinamikusan fejlődött, és számos területen ért el kimagasló eredményeket. A Kar hallgatói és oktatói aktív részvételével a Rejtő Kar egyre jelentősebb szerepet tölt be a hazai és nemzetközi felsőoktatásban.

Az ünnepség kellemes hangulatban telt, és lehetőséget adott arra, hogy a Kar munkatársai egymás társaságában töltsenek el néhány kellemes órát. Az esemény ismét bizonyította, hogy a Rejtő Kar nemcsak a tudás megszerzésének színhelye, hanem egy összetartó közösség is, ahol fontos szerepet kap a barátság és a szolidaritás is.


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.12.18.