A 2023-24-es tanév második félévben, az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán működő Integrált Tudományok Szakkollégiuma szervezésében, immáron második alkalommal került meghirdetésre a TeSZeD nevű Természettudományos Szemináriumi Diákkör, amelynek keretében a hallgatók önállóan dolgoztak fel olyan természettudományos és műszaki témákat, amelyek részletes megismerésére a hagyományos tantárgyak keretében kevés idő áll rendelkezésre. Az eredményeiket prezentálták a társaiknak, majd érdekes, olykor szenvedélyektől sem mentes viták során kifejtették gondolataikat és ütköztették álláspontjaikat. Az előadásukhoz felhasznált források alapján a tudományos közleményekkel szembeni követelményeknek megfelelő publikációt is készítettek. Mindezek által jelentős mértékben bővíthették ismereteiket, fejleszthették kutatási-, előadói- és íráskészségeiket, illetve nem utolsó sorban elmélyíthették kapcsolataikat egymással, az oktatókkal és az intézménnyel.
TESZED – Természettudományos Szemináriumi Diákkör
A jelenlegi oldal frissítve: 2024.07.08.