A Rejtő Kar is részt vesz a Szakma Sztár Fesztiválon

Második alkalommal vesz részt a Szakma Sztár Fesztiválon az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara.

Az országos szakmai rendezvényt április 24 és 26 között tartják a Hungexpo „G” pavilonjában. A fesztiválon több mint 50 szakma mellett, a magyar nyomdász szakma 180 négyzetméteren mutatja be a pályaválasztás előtt álló tanulóknak, hogy miért is érdemes ezt a nagy hagyományokkal rendelkező szakmát választaniuk.

Dr. habil Koltai László a Rejtő kar dékánja, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület alelnöke a rendezvény kapcsán elmondta, hogy a Kar komoly felelősséget érez az általa gondozott szakmák iránt és hisz a szakmai közösség erejében, így nagy eredmény, hogy a  nyomdász stand felszerelése és interaktív háromnapos programja idén széles szakmai összefogás keretében valósul meg. A programot elkötelezetten támogatók köréhez csatlakozott, a tavalyi évhez hasonlóan az Óbudai Egyetem Rejtő Kara.

(Részletesebb leírás a résztvevő és támogató szervezetekről a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület honlapján található: https://pnyme.hu/…/szakma-sztar-fesztival-2023-aprilis…/).

Külön öröm számunkra, hogy a standon segíti a versenyzők munkáját a tavalyi év több győztese is, akik ma már az egyetem első évfolyamos könnyűipari mérnök szakos hallgatói. A rendezvény egyetemi koordinátorai Bartha Eszter dékáni hivatalvezető és Prokai Piroska a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet mestertanára voltak.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.04.25.