Megkezdődtek a könnyűipari mérnök szakos záróvizsgák Székelyudvarhelyen

„Elérkezett a nap, amikor komplex módon adhatnak számot tudásukról és bizonyíthatják rátermettségüket és azt, hogy érdemessé váltak a mérnöki cím használatára. Hozzák ki magukból a legjobbat!” – biztatta megnyitó beszédében a Székelyudvarhelyi Kőkereszt téri épület nagytermében a záróvizsgázó könnyűipari mérnök szakos hallgatókat Dr. habil Koltai László a Rejtő Kar dékánja.

A záróvizsga elnöke Szabó Bencző László az Infopress Group operatív igazgatója köszöntőjében kiemelte a folyamatos tanulás fontosságát és a szakma iránti elkötelezettséget, bíztatva a hallgatókat, hogy a sikeres végzés után munkájukra nagy szükség lesz szülőföldükön is.

A záróvizsgabizottság további tagjaként Dr. Oroszlány Gabriella adjunktus és Tiefbrunner Anna mestertanár is sok sikert és kitartást kívánt a bizottság előtt megjelent végzős könnyűipari mérnök hallgatóknak, akik a diplomamunkájuk védésével kezdték meg a vizsgát.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara 2014-ben indította el kihelyezett képzését Székelyudvarhelyen, levelező formában, magyar nyelven. 2022 szeptemberében a kilencedik évfolyam kezdte meg tanulmányait. Most, 2023 áprilisában a hatodik záróvizsgát szervezte meg a Kar és a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.04.24.