A Rejtő Kar két szenátora is kinevezési okiratot kapott

Az Óbudai Egyetem Szenátusának ünnepi alakuló ülését 2023. szeptember 18-án tartották az Óbudai Kampuszon, a Doberdó úti 103-as tanácsteremben. Az ülésen a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar két új szenátora is kinevezési okiratot vehetett át Prof. Dr. Kovács Levente rektortól.
A Szenátus az Óbudai Egyetem autonómiájának biztosítéka” – emelte ki beszédében Prof. Dr. Kovács Levente az új szenátust köszöntve. A rektor az előző ciklus szenátorainak is megköszönte a munkáját. Mint fogalmazott, az elmúlt négy évben fontos feladatokat oldott meg a testület, és az új szenátus előtt is komoly kihívások állnak.Dr. habil Koltai László, a Rejtő Kar dékánja, és Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet igazgatója és Dr. Oroszlány Gabriella egyetemi adjunktus, a Rejtő Kar Terméktervező Intézetének oktatója a 2023. évi szenátusi választásokon szereztek mandátumot.
Dr. habil Koltai László az ünnepi ülést követően kiemelte, hogy számára ismét nagy megtiszteltetés a szenátusi tagság. Elkötelezett a Rejtő Kar és az Óbudai Egyetem sikere iránt, és mindent megtesz majd azért, hogy a Kar továbbra is együttműködjön az Egyetem egészével és emellett a legmagasabb színvonalú képzést biztosítsa hallgatói számára.
Dr. Oroszlány Gabriella is örömét fejezte ki kinevezése kapcsán. Kijelentette, hogy szívesen vállalja a szenátusi tagságot, és a jövőben is elkötelezett lesz a Rejtő Kar és az Óbudai Egyetem fejlődése iránt.
Az Óbudai Egyetem Szenátusa 23 tagból áll. A szenátus tagjai az egyetem oktatói, kutatói, hallgatói és alkalmazottai közül kerülnek ki. A Szenátus az Egyetem döntési, véleményező, javaslattevő és ellenőrzési jogkörrel rendelkező testülete.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.09.26.