A Rejtő Kar sikeresen képviselte magát az ÓE Innovációs és Ipari Napon

A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki kar is sikeresen képviselte magát az Óbudai Egyetem által szervezett Innovációs és Ipari Napon, amely 2023. október 12-én került megrendezésre Budapesten az egyetem Bécsi úti kampuszának aulájában.

A program délelőtti részén a cégek képviselői vettek részt, a délutáni szekció a hallgatóknak szolt. A kari képzési és kutatási sajátosságok megismerésén túl, szakmai és tudományos pontgyűjtő játékon is részt vehettek az érdeklődők.

A Rejtő Kar saját standdal vett részt a rendezvényen. A program során a kari szolgáltatások és KFI projektek bemutatására volt lehetőség rövid előadás formájában, majd az EXPO részben, a standoknál személyes találkozások is megvalósulhattak a Kar intézeteinek képviselőivel.

A Rejtő Kar standja nagy érdeklődést keltettek a rendezvény látogatói körében. A Kar munkatársai számos kérdést kaptak a K+F+I munkáikról, valamint lehetőséget kaptak arra, hogy kapcsolatba lépjenek a vállalati partnerekkel.

Dr. Csiszér Tamás egyetemi docens a délelőtti kutatási és innovációs szakmai ismertetőjében kiemelte, hogy a Rejtő Kar kiemelten fontosnak tartja az innováció és az ipar támogatását mind könnyűipari, mind környezetmérnöki és terméktervezői szakterületeken is. Mint fogalmazott: „A rendezvényen való részvétel lehetőséget adott arra, hogy megmutassuk a munkáinkat a vállalati partnereknek. Ez segített abban is, hogy kapcsolatba lépjünk hallgatóink lehetséges munkaadóival.”

Dr. Kormány Eszter a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet igazgatóhelyettese a délutáni hallgatói programon elmondta: „A Rejtő Kar fontos feladata, hogy a hallgatói számára lehetőséget biztosítson az iparral való kapcsolatépítésre. Fontosnak tartjuk a hallgatók gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a különböző iparágakban, és hogy kapcsolatot építsenek ki a vállalati partnerekkel.”

Dr. habil. Koltai László, a Kar dékánja a rendezvényt követően elmondta: „ A Rejtő Kar az Óbudai Egyetem rektori stratégiájának megfelelően kiemelten fontosnak tartja az innováció és az ipar területét, és a jövőben is folytatja a hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzésének támogatását.”

A hallgatói visszajelzések is pozitívak voltak. Egy RKK-s hallgató úgy fogalmazott: „A rendezvényen való részvétel lehetőséget adott arra, hogy megismerjük az iparágban dolgozó szakembereket. Ez segített abban, hogy új lehetőségeket szerezzünk, és hogy tájékozódjunk a munkaerőpiacról.”


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.16.