Egyeztetés a határon túli képzési tevékenység támogatásáról

Az Óbudai Egyetem Rejtő Kara és a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ vezetése tárgyalást folytatott a határon túli magyar diákok képzésének fejlesztéséről, támogatásáról. A két intézmény elkötelezett a magyar nyelvű felsőoktatás kiterjesztése és a határon túli magyar diákok továbbtanulási lehetőségeinek javítása mellett.

A tárgyaláson az Óbudai Egyetem Rejtő Karának dékánja, Dr. habil. Koltai László és a kihelyezett képzés koordinátora Dr. Oroszlány Gabriella, valamint a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ igazgatója, Dr. Ilyés Ferenc és Rozs László a SZÉK műszaki képzéseket koordináló egységének vezetője vett részt.

A felek megállapodtak többek között a tudományos publikációk és konferenciák szervezésének lehetőségeiről, amelyeken a hallgatók is bemutatkozhatnak kutatási témáikkal, valamint megegyezés született az beiskolázás kérdéseiben is.

A két intézmény vezetése hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar diákok támogatása kiemelt fontosságú számukra. A tárgyalás egy fontos lépés volt a két intézmény közötti együttműködés elmélyítésében és a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztésében.

A tárgyaláson részt vevő felek meggyőződése, hogy a két intézmény közötti együttműködés révén a határon túli magyar diákok számára még jobb továbbtanulási lehetőségeket tudnak biztosítani.


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.06.21.