Remek hangulatú Öregdiáktalálkozó volt a Rejtő Karon

Nagy sikert aratott az Óbudai Egyetem Rejtő Karának közelmúltbeli öregdiák találkozója, amelyre az ország és a világ minden tájáról érkeztek egykori hallgatók, hogy újra kapcsolatba lépjenek egymással, és felidézzék Magyarország egyik legrangosabb intézményében eltöltött tanulmányi idejüket és megosszák szép emlékeiket egykori hallgatói éveikből.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara idén ünnepelte fennállásának 50 éves évfordulóját, amelyhez kapcsolódóan korábbi egyetemi évfolyamoknak is lehetőségük volt öregdiáktalálkozókra.

A 30 éves könnyűipari évfolyamtalálkozóra és a 40 éves nyomdász szak-találkozóra egy kissé esős szombat délután, az RKK Doberdó úti aulájában és a Schmalz teremben került sor. Az rendezvényre közel száz résztvevő érkezett, akik egykoron az egyetem hallgatói voltak.

A rendezvény Dr. habil Koltai László a Kar dékánjának köszöntőjével kezdődött, aki megköszönte mindenkinek a megjelenést, és beszélt az elmúlt években az egyetemen történt izgalmas fejlesztésekről és kezdeményezésekről. Elmondta, hogy a Rejtő Kar továbbra is a könnyűipari oktatás,  kutatás és innováció létfontosságú központja, valamint azt is, hogy büszke arra, hogy a Kar egykori hallgatói jelentős mértékben hozzájárulnak a társadalom életéhez Magyarországon és azon túl is.

A dékán szavaiból egyértelműen kitűnt, hogy az Óbudai Egyetem és a Rejtő Kar továbbra is elkötelezett amellett, hogy világszínvonalú oktatási és kutatási lehetőségeket biztosítson hallgatóinak, ugyanakkor erős közösségi érzést és összetartozást ápoljon öregdiákjaival.

Az öregdiákok közül sokan érdeklődtek egykori professzoraik után, akik fontos szerepet játszottak az oktatásukban. Az érdeklődők közül többen megismerhették a karon folyó új kutatásokat és kezdeményezéseket is.

A találkozó során az egykori hallgatók vidáman meséltek egymásnak az egyetemi életről, az órákról, a vizsgákról és a bulikról, amelyeken hallgatóként éjszakába nyúlóan buliztak.

A programot követően a legtöbben reszt vettek egy évfolyamvacsorán is, amely méltó befejezése volt egy fantasztikus napnak, ahonnan mindenki energikusan és inspiráltan távozott.

Az esemény nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy az egykori hallgatók ismét találkozhassanak, és átélhessék régi szép emlékeiket.


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.03.27.