Újabb siker – Ekvivalencia megállapodás az okleveles nyomdaipari technikus képzésről

Ünnepélyes ceremónia keretében írták alá az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara, a Békéscsabai Szakképző Centrum, valamint a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium közötti, okleveles nyomdaipari technikus képzésre vonatkozó ekvivalencia megállapodást Budapesten az RKK épületében. A jelenlegi megállapodás az oktatási intézmények között, korábban megkötött együttműködési megállapodást egészíti ki a középiskolai és az egyetemi tananyagok egyes részeinek megfeleltetésével.

Az eseményen részt vettek a Békéscsabai Szakképző Centrum és az Óbudai Egyetem Rejtő Karának vezetői: Mucsi Balázs főigazgató, Tálas Csaba igazgató, Sántáné Fazekas Tünde képzőközpont vezető, valamint Dr. habil Koltai László dékán, Bodáné Dr. Kendrovics Rita oktatási dékánhelyettes és Barta Eszter dékáni hivatalvezető.

Az együttműködési megállapodás célja a két oktatási intézmény közötti kapcsolat erősítése, valamint a szakképzés és a felsőoktatás közötti átjárhatóság javítása, vagyis annak megteremtése, hogy a BSZC diákjai továbbtanulhassanak az egyetemen.

Az együttműködés keretében a Nyomdaipari technikus képzés technikumi ismeretek egy része a Könnyűipari mérnök szakon beszámítható lesz, mivel az egyetem által támasztott követelményeket a programtanterv eleve tartalmazza. Az olyan tananyag tartalmak lefedése, amelyek túlmutatnak a programtantervben meghatározott követelményeken, a szabadon választható időkeret terhére – az egyetem tantárgystruktúrájának megfelelő tantárgyi felosztásban – valósulhatnak majd meg. Az elismerhető tárgyaknak a programtantervben és az egyetem tantárgyleírásában található megnevezését és óraszámát, valamint a kreditértékét tartalmazza a most aláírt ekvivalencia megállapodás.

A megállapodás aláírása után Dr. habil Koltai László, az RKK dékánja elmondta: “Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Békéscsabai Szakképző Centrummal régóta meglévő, jó partneri kapcsolatunkat egy újabb területtel bővíthettük. Az együttműködés lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok számára minél jobb feltételeket teremtsünk és segítsük a sikeres karrierépítést.”

A Békéscsabai Szakképzési Centrum központi szerepet tölt be a Dél-Kelet Magyarországi régió oktatási szereplői között, emiatt sok környező településen élő diák választja az intézményt. Mucsi Balázs a BSZC főigazgatója a megbeszélésen elmondta, számukra nagyon fontos, hogy megfelelő lehetőséget biztosítsanak a továbbtanulásra minden tanuló számára.

Az együttműködési megállapodás fontos mérföldkő az Óbudai Egyetem és a Békéscsabai Szakképző Centrum, valamint a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium közötti kapcsolat erősítése szempontjából. A diákok számára nagyszerű lehetőséget jelent, hogy tapasztalt szakemberekkel dolgozhatnak együtt, és olyan szaktudást szerezhetnek, ami elősegíti a jövőbeni sikeres karrierjüket.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.05.16.