Sikeres találkozó az Óbudai Egyetem két kara és az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. között

A korábban megkezdett egyeztetések folytatásaként az RKK és BGK munkatársai együttműködési lehetőségekről tárgyaltak Vácon az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. vezetőivel.

Az egyetem részéről Dr. Koltai László, Dr. Ancza Erzsébet, Dr. Horváth Richárd és Balogh József vett részt a megbeszélésen, az IBM Data Storage Systems-t Hadházi Attila, Galbavi Péter, Vezsenyi István, Foltan Zoltán és Horváth Balázs képviselte.

A gyárlátogatással egybekötött jó hangulatú és sikeres megbeszélés célja a cég és az egyetem közötti elméleti és gyakorlati kapcsolat erősítése volt. Az egyeztetés során felmerült annak lehetősége, hogy a jövőben a partnerek a tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák és ezen keresztül a kiemelt kutatási területeken az Egyetem akadémiai tudásának és a IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. szakmai tapasztalatainak ötvözésével emeljék a magyarországi kutatás-fejlesztés színvonalát.

A megbeszélés zárásaként a résztvevők reményüket fejezték ki, hogy az együttműködés oktatási kutatási programok szervezésével, szakmai gyakorlóhelyek biztosításával, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával is bővíthetők lesznek a jövőben.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.03.07.