Sikerrel zárult az „IJCELIT 2023” nemzetközi tudományos konferencia az Óbudai Egyetem Rejtő Karán

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként, közel 80 regisztrált részvevővel és vendéggel, sikeresen lezajlott az „IJCELIT 2023” nemzetközi tudományos konferencia, amelyet kilencedik alkalommal is az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara szervezett.

A konferencia a könnyűipar és grafikai ipar, a környezetmérnöki tudományok és az alkalmazott művészetek területéről érkező kutatókat és szakembereket tömörítő nemzetközi közösség kétévente megrendezésre kerülő seregszemléje.

Az eseményről Dr. habil. Koltai László, a Rejtő Kar dékánja elmondta, hogy: „Az IJCELIT minden évben három egyidejű rendezvényből áll: az esemény egy közös plenáris üléssel kezdődik, amely általában az RKK szempontjából releváns szakmák legfontosabb a technológiai fejlesztéseit és trendjeit, valamint azok biofizikai környezetre gyakorolt hatásait mutatja be. Az ezt követő szekcióüléseken válogatott tudományos és technikai előadásokat mutatnak be a nemzetközi kutatók.”

 A konferencia szekciói a grafikai technológiák (GCTW), az ipari formatervezési és anyagtechnológiák (ISDIT) és a környezettechnika (WESE) területére fókuszálnak.

A konferenciát Dr. Csanák Edit DLA kutatási és tudományos dékánhelyettes nyitotta meg, aki tolmácsolta az Egyetem felsővezetékének üdvözletét és köszöntőjében kiemelte a rendezvény jelentőségét. Elmondta, hogy a konferencia célja, hogy a tudományos eredmények terjesztésén és a szakmai kapcsolatépítésen keresztül hozzájáruljon a könnyűipar és a környezetmérnöki tudományok és az alkalmazott művészetek fejlődéséhez. A dékánhelyettes kiemelte: „Büszkék vagyunk arra, hogy az idei konferenciára Európából és Ázsiából is érkeztek jelentkezések, így összesen 10 ország képviselteti majd magát a tudományos rendezvényen.”

Az online formában megtartott konferencia 2023. november 10-én, délelőtti és délutáni szekcióülésekkel zajlott le, ahol 32 előadást hallhattak a résztvevők. A konferencián Szerbiából 8, Ukrajnából 6, Törökországból 3, Magyarországról 9, Kínából 1, Kirgizisztánból 1, Portugáliából 1, Szlovéniából 1, Olaszországból 1, és Lettországból 1 előadás hangzott el.

Az idei konferencia kiemelt témái voltak a textil- és ruházati termékek gyártása és -tervezése, a környezetvédelmi technológiák, a mesterséges intelligencia alkalmazásai, a grafikai ipar új trendjei és technológiái, valamint a fenntartható fejlődés kérdésköre.

A konferencia plenáris előadói között volt Prof. Fatma Göktepe, a Tekirdağ Namik Kemal Egyetem tanára és Prof. Ineta Nemeša a szerbiai Novi Sad Egyetem oktatója, aki tudományos munkáját a Rigai Műszaki Egyetem munkatársaival közösen jegyezte.

A konferencia szervezői kiemelték, hogy a rendezvény sikeres lebonyolításához elengedhetetlen volt a Kar oktatóinak és hallgatóinak áldozatos munkája.

A konferencia sikeres lebonyolítása hozzájárult a Rejtő Kar tudományos és művészeti életének gazdagításához, és lehetőséget biztosított a résztvevők számára, hogy megismerjék a legújabb kutatási eredményeket.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.11.13.