ZÖLDIPARI SZAKMAI NAP

az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége közös szervezésében 2023. okt. 25-én.

A Zöldipari Szakmai Napon együttműködési megállapodást kötött a két intézmény, melynek ünnepélyes aláírására a rendezvényen került sor. Az együttműködés célja, hogy motivált, piacképes tudással rendelkező, a fenntarthatóság iránt elkötelezett szakemberek kerüljenek a gazdaság, a közigazgatás és az oktatás világába.

A rendezvényen – melyre ez úttal nem csak a környezetmérnök hallgatókat, hanem Egyetemünk minden mérnök, gazdasági, informatikai és pedagógusképzésén tanuló hallgatót meghívtunk – a hallgatók a Szövetség tagvállalatainak előadásain és bemutatóin vettek részt: megismerkedhettek a környezetiparban használt eszközökkel, berendezésekkel és választ kaphattak a felmerülő kérdéseikre. A programban a cégek képviselői bemutatták a tevékenységüket, szakmai karrierútjukat, az ágazati szakmákat, munkaköröket. A kiállítók a kötetlen személyes találkozások során megosztották egyéni tapasztalataikat és interaktív bemutatókat tartottak a mérőeszközeikkel.

A rendezvény nagy érdeklődéssel, aktív részvétellel, közvetlen, jó hangulatban zajlott le. A környezetvédelem, fenntarthatóság iránt érdeklődők számára rendkívül motiváló volt a betekintés a szakma sokszínűségébe, a mérnökök számára váró lehetőségekbe, kihívásokba.

A Zöldállásportál (www.zoldallasportal.hu) és a személyes találkozások lehetőséget adtak a hallgatóknak szakmai gyakorlati hely, szakdolgozati téma választáshoz és a későbbi elhelyezkedési lehetőségek felderítéséhez is.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.11.23.