Tovább bővül a Rejtő Kar nemzetközi kapcsolati hálója a horvát Sveučilište Sjever Egyetemmel

A horvát University North Egyetem hat tagú delegációját fogadta a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar nevében Dr. habil Koltai László dékán és Dr. Csanák Edit dékánhelyettes.  A megbeszélésen részt vett az Óbudai Egyetem felső vezetése részéről Prof. Dr. Felde Imre rektorhelyettes is.

A korábbi informális kapcsolatok megerősítéseként látta vendégül Prof. Dr. Marin Milkovic rektort és munkatársait március 16-án irodájában az RKK dékánja. A sikeres megbeszélésen körvonalazódtak a közös oktatási együttműködési lehetőségek és közös kutatási, innovációs célok.

Prof. Dr. Marin Milkovic tájékoztatójában ismertette, hogy az egyetemük, amelynek horvát neve Sveučilište Sjever a második legnagyobb állami egyetem Horvátországban, amely két egyetemi központban, Koprivnicában és Varaždinban működik. A hallgatók számát tekintve ez az ötödik legnagyobb egyetem déli szomszédunkban, Észak-Horvátországban. Az egyetemet 2015-ben alapították a Varasdi Alkalmazott Tudományok Egyeteme és a Koprivnicai Médiaegyetem összevonásával. Jelenleg összesen 20 karon folyik oktatási és kutatási munka.

A megbeszélésen Dr. habil Koltai László ismertette az RKK oktatási profilját és nemzetközi kapcsolatrendszerét és felvázolta a nemzetköziesités fő irányvonalait és az együttműködési célokat.

Az eredményes tárgyalást követően a felek megállapodtak abban, hogy a közeljövőben megkezdik egy közös MSc képzés előkészítését környezetvédelem és csomagolás szakterületen, illetve előkészítenek egy közös új doktori programot is.

Proof of Concept pályázat az Óbudai Egyetemen

Beadási határidő:  2023/03/17

Típus:  hallgatói

Az Óbudai Egyetem (ÓE) immár harmadik alkalommal hirdeti meg Proof of Concept (PoC) programját. A program célja, hogy az egyetemi polgárok részvételével létrejövő új ötletek, termékjavaslatok megvalósulását támogassa a teljes innovációs folyamaton keresztül, az ötlettől a piacra jutásig.

További információ az alábbi linken.

Proof of Concept pályázat az Óbudai Egyetemen

Az Óbudai Egyetem (ÓE) immár harmadik alkalommal hirdeti meg Proof of Concept (PoC) programját. A program célja, hogy az egyetemi polgárok részvételével létrejövő új ötletek, termékjavaslatok megvalósulását támogassa a teljes innovációs folyamaton keresztül, az ötlettől a piacra jutásig.

Sikeres kapcsolatfelvétel az RKK-n a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-vel

„Az iparral közös innováció, kutatásfejlesztés és oktatási együttműködés kiemelt feladatunk” nyilatkozta Dr. habil. Koltai Lászlóaz RKK dékánja a megbeszélésen.

Széleskörű és jövőbemutató lehetőségekről egyeztetett a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. logisztikai csoportjának munkatársai az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki kárának vezetőjével.

Szabó Jánost a Logisztikai csoport vezetőjét és Györe Simont a csomagolási részleg vezetőjét Dr. habil Koltai László dékán és Bartha Eszter dékáni hivatalvezető fogadta az RKK épületében az állásbörzét követően.

A sikeres megbeszélés eredményeként a felek megállapodtak abban, hogy kölcsönösen támogatni szeretnék egymás oktatási és kutatási, innovációs tevékenységét.

A lehetséges együttműködési területek közül többek között a közös projektek és pályázatok kidolgozása, az alkalmazott kutatás, közös kutatóműhely lehetősége és a gyakornoki programok, szakmai gyakorlati helyek biztosítása is szóba került.

A következő lépés a Robert Bosch Elektronika Kft. bemutatkozó szakmai előadása lesz a kar hallgatóinak.

Együttműködési megállapodást kötött a GS1 és az Óbudai Egyetem

A korábbi sikeres projekteket követően stratégiai együttműködési megállapodást kötött a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. és az Óbudai Egyetem. Ez Egyetem részéről a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar, valamint a Neumann János Informatikai Kar vesz részt a közös munkában.

A GS1 a globális szabványok terén működő, több mint negyven éves tapasztalattal rendelkező nemzetközi szervezet, mely tagszervezetei által több mint 20 szektorban, közel 150 országban biztosít szabványos azonosítási megoldásokat, mintegy 2 millió cég számára.

A megbeszélésen a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt-t Kecskés Katalin kiemelt vállalati kapcsolatok igazgató, Magyar Róbert felsőoktatási kapcsolatok referens és Krázli Zoltán. implementációs igazgató képviselte.

A szerződéskötés alkalmából szervezett operatív munkamegbeszélésen a Neumann János Informatikai Kar részéről Dr. Eigner György dékán és Prof. Dr. Kozlovszky Miklós vettek részt. Az RKK részéről Dr. Koltai László dékán mellett Bartha Eszter dékáni hivatalvezető egyeztetett az együttműködés konkrét lehetőségeiről.

„Az együttműködés alapvető célja, hogy az automatikus azonosítás, az adatgyűjtés, adatmegosztás legújabb eredményeit az OE olyan kiemelt kutatási és oktatási területein is hasznosuljanak, mint az intelligens csomagolások és logisztikai rendszerek, illetve az orvostechnikai alkalmazások és komplex IoT rendszerek” – foglalta össze a megbeszélés eredményét Dr. habil Koltai László az RKK dékánja.

A célokat közös innovációs projektek, valamint oktatási és kutatási programok szervezésével, szakmai képzési programok biztosítására irányuló együttműködési keretek kialakításával, K+F feladatok közös megoldásával kívánják megvalósítani a felek.

Töretlen sikerrel indul az RKK és a SZÉK közös beiskolázási kampánya 2023-ban is Székelyudvarhelyen

A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ vezetőinek és munkatársainak delegációját fogadta a Rejtő Kar vezetése. A sikeres megbeszélésen a 2023-as határon túli beiskolázási kampány előkészítéséről és a jelenleg futó évfolyamok oktatási kérdéseiről egyeztetek a felek.

„A székelyudvarhelyi kihelyezett képzés stratégiai fontosságú a Rejtő kar számára, amely képzés a maga nemében egyedülálló” hangsúlyozta köszöntőjében Dr. habil. Koltai László dékán és kifejezete köszönetét és elismerését Dr. Ilyés Ferenc igazgató úrnak a közel 10 éves sikeres együttműködés kapcsán.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara 2014 óta folytat nagy sikerű székhelyen kívüli képzést Székelyudvarhelyen, könnyűipari mérnök alapszakon (BSc), levelező tagozaton.

A képzésre beiratkozott Hallgatók a III. szemesztert követően választhatnak specializációt: Divattermék technológia, Nyomda- és csomagolóipar, valamint Minőségbiztosítás szakmaterületekhez kapcsolódóan.

A képzés alapvetően hibrid jellegű, a tantárgyak előadásainak és gyakorlatainak egy része személyes jelenléttel zajlik Székelyudvarhelyen, de e mellet online konzultációs alkalmak is vannak az egyetemi TEAMS rendszeren keresztül.

„A Hallgatók számára komplex, online tananyagokat biztosítunk az egyetem e-learning rendszerében, a MOODELE rendszerben, amellyel kapcsolatban nagyon jók a korábbi tapasztalataink” hangsúlyozta a megbeszélésen Dr. Oroszlány Gabriella a határon túli képzés kari koordinátora. Megemlítette, hogy a sikerek nem lettek volna elérhetőek, ha nem működne a kiválóan az együttműködés György Melinda székelyudvarhelyi tanulmányi referenssel és a SZÉK munkatársaival.

2022-es évben a Székelyudvarhelyi Hallgatók létszáma 54 és 59 fő között mozgott. 2022 szeptemberében indította az egyetem a 9. I. évfolyamot Székelyudvarhelyen, amelyre 14 fő iratkozott be.

Sikeres találkozó az Óbudai Egyetem két kara és az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. között

A korábban megkezdett egyeztetések folytatásaként az RKK és BGK munkatársai együttműködési lehetőségekről tárgyaltak Vácon az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. vezetőivel.

Az egyetem részéről Dr. Koltai László, Dr. Ancza Erzsébet, Dr. Horváth Richárd és Balogh József vett részt a megbeszélésen, az IBM Data Storage Systems-t Hadházi Attila, Galbavi Péter, Vezsenyi István, Foltan Zoltán és Horváth Balázs képviselte.

A gyárlátogatással egybekötött jó hangulatú és sikeres megbeszélés célja a cég és az egyetem közötti elméleti és gyakorlati kapcsolat erősítése volt. Az egyeztetés során felmerült annak lehetősége, hogy a jövőben a partnerek a tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák és ezen keresztül a kiemelt kutatási területeken az Egyetem akadémiai tudásának és a IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. szakmai tapasztalatainak ötvözésével emeljék a magyarországi kutatás-fejlesztés színvonalát.

A megbeszélés zárásaként a résztvevők reményüket fejezték ki, hogy az együttműködés oktatási kutatási programok szervezésével, szakmai gyakorlóhelyek biztosításával, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával is bővíthetők lesznek a jövőben.