Töretlen sikerrel indul az RKK és a SZÉK közös beiskolázási kampánya 2023-ban is Székelyudvarhelyen

A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ vezetőinek és munkatársainak delegációját fogadta a Rejtő Kar vezetése. A sikeres megbeszélésen a 2023-as határon túli beiskolázási kampány előkészítéséről és a jelenleg futó évfolyamok oktatási kérdéseiről egyeztetek a felek.

„A székelyudvarhelyi kihelyezett képzés stratégiai fontosságú a Rejtő kar számára, amely képzés a maga nemében egyedülálló” hangsúlyozta köszöntőjében Dr. habil. Koltai László dékán és kifejezete köszönetét és elismerését Dr. Ilyés Ferenc igazgató úrnak a közel 10 éves sikeres együttműködés kapcsán.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara 2014 óta folytat nagy sikerű székhelyen kívüli képzést Székelyudvarhelyen, könnyűipari mérnök alapszakon (BSc), levelező tagozaton.

A képzésre beiratkozott Hallgatók a III. szemesztert követően választhatnak specializációt: Divattermék technológia, Nyomda- és csomagolóipar, valamint Minőségbiztosítás szakmaterületekhez kapcsolódóan.

A képzés alapvetően hibrid jellegű, a tantárgyak előadásainak és gyakorlatainak egy része személyes jelenléttel zajlik Székelyudvarhelyen, de e mellet online konzultációs alkalmak is vannak az egyetemi TEAMS rendszeren keresztül.

„A Hallgatók számára komplex, online tananyagokat biztosítunk az egyetem e-learning rendszerében, a MOODELE rendszerben, amellyel kapcsolatban nagyon jók a korábbi tapasztalataink” hangsúlyozta a megbeszélésen Dr. Oroszlány Gabriella a határon túli képzés kari koordinátora. Megemlítette, hogy a sikerek nem lettek volna elérhetőek, ha nem működne a kiválóan az együttműködés György Melinda székelyudvarhelyi tanulmányi referenssel és a SZÉK munkatársaival.

2022-es évben a Székelyudvarhelyi Hallgatók létszáma 54 és 59 fő között mozgott. 2022 szeptemberében indította az egyetem a 9. I. évfolyamot Székelyudvarhelyen, amelyre 14 fő iratkozott be.

Sikeres találkozó az Óbudai Egyetem két kara és az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. között

A korábban megkezdett egyeztetések folytatásaként az RKK és BGK munkatársai együttműködési lehetőségekről tárgyaltak Vácon az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. vezetőivel.

Az egyetem részéről Dr. Koltai László, Dr. Ancza Erzsébet, Dr. Horváth Richárd és Balogh József vett részt a megbeszélésen, az IBM Data Storage Systems-t Hadházi Attila, Galbavi Péter, Vezsenyi István, Foltan Zoltán és Horváth Balázs képviselte.

A gyárlátogatással egybekötött jó hangulatú és sikeres megbeszélés célja a cég és az egyetem közötti elméleti és gyakorlati kapcsolat erősítése volt. Az egyeztetés során felmerült annak lehetősége, hogy a jövőben a partnerek a tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák és ezen keresztül a kiemelt kutatási területeken az Egyetem akadémiai tudásának és a IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. szakmai tapasztalatainak ötvözésével emeljék a magyarországi kutatás-fejlesztés színvonalát.

A megbeszélés zárásaként a résztvevők reményüket fejezték ki, hogy az együttműködés oktatási kutatási programok szervezésével, szakmai gyakorlóhelyek biztosításával, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával is bővíthetők lesznek a jövőben.

Diplomaátadó Ünnepség a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán

Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karon 2023. február 24-én pénteken tartották a Diplomaátadó ünnepséget, melyen rektor úr képviseletében Dr. habil. Molnár András rektorhelyettes úr is részt vett.

A rendezvényen ünnepélyes keretek között a könnyűipari mérnöki, a környezetmérnöki és az ipari termék- és formatervező mérnöki alap szakon végzett hallgatók sikeres záróvizsgáik után vehették át diplomáikat.

Dr. habil. Koltai László dékán úr ünnepi beszédében nagy hangsúlyt fektetett az együttműködésre és az emberi kapcsolatok jelentőségére, valamint a folyamatos tanulás és információgyűjtés elengedhetetlen szükségszerűrésével a mérnöki munkában. Külön kiemelte a kitüntetéssel végzett hallgatók nagy arányát a most végzett évfolyamokban.

A 2022/23/1. félév végén a Karon összesen 82 hallgató fejezte be tanulmányait. Könnyűipari mérnöki mesterszakon 1 fő, Könnyűipari mérnöki alapszakon 9 fő, Környezetmérnöki alapszakon 31 fő, Ipari termék- és formatervező alapszakon 36 fő, Stipendium Hungaricum ösztöndíj keretein belül 5 fő.

Gratulálunk a végzetteknek!

A Rejtő Karon átadásra kerültek az angol nyelvű diplomák

A Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogram keretében Környezetmérnöki és az Ipari termék és formatervező mérnöki angol nyelvű BSc képzésen, 5 hallgató tett sikeres államvizsgát 2023. februárjában.

A végzett hallgatók ünnepélyes keretek között vették át diplomájukat a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar dékánjától. A végzett hallgatóknak Bodáné dr. Kendrovics Rita oktatási dékánhelyettes gratulált.

Dr. habil. Koltai László dékán ünnepi beszédében köszöntötte a végzetteket és gratulált, hogy a hallgatók kitartó munkája, a kreativitásuk és elszántságuk révén kivétel nélkül jól szerepeltek tanulmányaik során és a záróvizsgán is. Hangsúlyozta, hogy a Kar tanáraink elkötelezték magukat, hogy a lehető legjobb oktatást biztosítsák hallgatóinknak, hogy felkészítsék őket jövőbeli pályafutásukra a környezetvédelmi szektorban.

Kitért arra is, hogy a diákok és a jövőbeli munkáltatók igényeinek kielégítése érdekében a kar oktatói folyamatosan gondolkodnak nemcsak arról, hogy mit tanítanak, hanem arról is, hogy hogyan tanítják azt. Beszéde végén sok sikert kívánt a fiatal mérnököknek jövőbeli pályafutásukhoz.

A Diplomák átadása után a végzős hallgatók mérnöki fogadalomtételére került sor.

Gratulálunk a végzett hallgatóknak!

Újabb állomásához érkezett a Rejtő kar beiskolázási kampánya

2023.02.17.-én 5. alkalommal rendezte meg a Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum a „Budapesti Műhely” alapítvánnyal közösen a Találkoz(z)ma – állásbörze, szakmai nap és öregdiák találkozót.

A rendezvényen az Óbudai Egyetemet az RKK két oktatója: Dr. Hottó Éva és Dr. Oroszlány Gabriella képviselte. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták az egyetemi képzésről tartott előadást. Dr. Hottó Éva adjunktus részletes felvételi és szak tájékoztatót tartott a 12. és 13. évfolyamos diákoknak. Az egyetem asztalánál az oktatók megválaszolták a diákok kérdéseit és tájékoztató leporellót adtak minden érdeklődőnek.

FIBRE ART & FINE ART

A Łódźi Strzemiński Képzőművészeti Akadémia kiállítása a Pesti Vigadóban.

A Łódź-i Władysław Strzemiński Képzőművészeti Akadémia (Akademia Sztuk Pięknych im. Władysława Strzemińskiego) Tervezőművészeti Kara (Wydział Sztuk Projektowych) Textil-, Nyomda- és Belsőépítészeti Intézetének (Instytut Tkaniny, Druku i Stylizacji Wnętrz) oktatói és növendékei mutatkoztak be textilművészeti alkotásaikkal a Pesti Vigadó földszinti kiállítóterében.1 A budapesti tárlat előzménye az 50 év–50 műalkotás címmel Lengyelországban, a Łódźi Akadémia Kobro Galériájában 2018 májusában rendezett magyar kiállítás volt, melyre a tárlat társkurátorával, Cebula Anna művészettörténésszel, a Szombathelyi Képtár igazgatójával a múzeum anyagából válogattuk ki a bemutatásra szánt műveket. A textilművészet megújulását tükröző alkotások kiválasztása két csoportban történt: az egyikbe olyan művek kerültek, amelyek a merész és kontrasztos anyaghasználatot és a műfaji sokféleséget reprezentálták, és amelyek a festészet és grafika határmezsgyéjén egyensúlyozva, a filmmel és a performansszal kiegészülve a textilt a „grand art” szintjére emelték. A másik csoportba olyan szövések kerültek, melyek a leíró gobelinszövés helyett a gobelin műfaját újították meg, konceptuális tartalommal gazdagítva, olykor kiszabadulva a síkból a térbe, vagy a gobelinszövés szigorúan kötött (felvetőszál vetülékkel beszőtt) technikáját újították meg. A kiállításon szerepeltek fal- és tértextilek, miniatűrtextilek és zászlók.2

Igyekszünk a lengyel akadémiával további szakmai kapcsolatot teremteni. A tervezett folyamatos együttműködés alapja a cserekiállítások létrejötte. Ezért már 2020-ban kiállítást terveztünk a Łódźi Akadémia textiltervező, designer tanárainak és hallgatóinak textilművészeti alkotásaiból a Pesti Vigadóban, azonban ez a Covid-19 pandémia miatt az utolsó percben meghiúsult. A kiállítás végül a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti- és Tervezőművészeti Tagozatának támogatásával 2022.december 8-án nyílhatott meg.

A tárlat a hagyományos iparművészeti kézműves eljárásokkal és technikákkal készített alkotások mellett bemutatott autonóm experimentális műveket is, melyek a műfajhatárok feloldódásának nemzetközi tendenciáit reprezentálták. A generációk közötti szemléletváltás és technológiai differenciálódás sokszínűségét szemléltették az iparművészet és a képzőművészet folytonos egymásra hatását tükröző textilművészeti, szobrászati és digitális alkotások. Láthatóvá vált, hogy a textilművészet fogalma kiszélesedett, amiről így vélekedik Jolanta Rudzka- Habisiak, a kiállítás lengyel kurátora, a Łódźi Strzemiński Képzőművészeti Akadémia Textil-, Nyomda- és Belsőépítészeti Intézetének professzora: „Talán már magunk mögött tudhatjuk azokat az éveket, amikor arról vitatkoztunk, hogy mi a textilművészet és mi nem, hogy a papírkészítés valóban ide tartozik-e. A textilművészet a művészi tevékenységek igen széles spektrumát öleli fel – párbeszéd a technika és a szál anyaga között; néha csupán az ötlet tér el a textiles hagyományoktól, néha etnikai behatások kerülnek előtérbe, máskor pedig az inspiráló csúcstechnológiák mutatnak utat a művésznek.”3

A fiatal lengyel művészek szívesen fordulnak az új technikák adta lehetőségek felé, a plotter nyomtatók, a digitális szövőszékek, a számítógépek grafikus szoftvereinek használata kihívás és inspiráló számukra. A kiállított munkák között öröm volt látni, hogy a számítógépes design adta gyors lehetőségek mellett szívesen fordulnak a hagyományos szövéstechnikák felé is, kereteken és szövőszékeken készítve szövéseket, faliképeket.

A generációk közötti szemléletváltás és technológiai differenciálódás sokszínűségét szemléltetik az iparművészet és a képzőművészet folytonos egymásra hatását tükröző textilművészeti, szobrászati és digitális alkotások. „Örömteli azt látni, hogy a textil, mint művészi és tervezőművészeti eszköz évről évre egyre népszerűbb, amellyel a művészek és designerek pontosan tudják értelmezni a kortárs világ problémáit. Nagyon örülök, hogy a lengyel textilművészet pozíciója továbbra is igen jelentős a világban és nagy megelégedéssel tölt el a łódźi textilművészet kiemelkedő szerepe ebben az összefüggésben. Ez a folyamat az általános politikai, társadalmi és gazdasági változások, valamint az elmúlt évek drámai eseményei ellenére is töretlen, ami a folytonosság és stabilitás érzésének megteremtésével a jelenben is fontos viszonyítási pontként szolgál” – írja a katalógus előszavában Przemysław Wachowski, a Łódźi Strzemiński Képzőművészeti Akadémia rektora.4 A kiállított művek frissek, impulzívak és energikusak voltak, melyek gyakran új technológiák merész választásával újat és újszerűt közvetítenek kortárs módon. Nagyon sok kísérletekre alapozott művet láthattunk, főleg a diákok munkáit tekintve.

Keppel Márton művészettörténész megnyitó szövegében értékes művészetfilozófiai eszmefuttatása mellett a kísérletező művész fogalmát is megvilágította a közönség számára.
„A kísérletező művész kifejezés addig marad csak használatban, amíg egyszer csak már nem kortárssá, hanem kánonná válnak a modern művészetben. Most még azonban kortárs, amely véleményem szerint a helyes úton jár, köszönjük a lengyel művészeknek, hogy társutassá szegődhetünk ezen az úton, mert nagy szüksége van a hazai művészetnek a kortárs szemlélet megerősítésében.5

A kiállítás komoly szakmai érdeklődést váltott ki különösen a hazai textilművészek körében, ami bizonyítja, hogy a határon túli művészeti szakmai kapcsolatok mennyire fontosak, mert nemcsak kapcsolatokat jelentenek, hanem újabb nemzetközi információkat is közvetítenek a szakma számára.

Kelecsényi Csilla
a kiállítás kurátora
az Óbudai Egyetem professzora


(Fiber Art & Fine Art. Elemi szálak a képzőművészetben 2022. december 9.–2023. február19, a Pesti Vigadó, Budapest, 2022. december 9.–2023. február 19.)

Jegyzetek

1. A kiállítás kurátorai voltak: Jolanta Rudzka-Habisiak textilművész és Kelecsényi Csilla textil- és képzőművész, az MMA rendes tagja. A grafikai munkákat készítette és a kiállítást rendezte: Tóth László tervezőgrafikus. A kiállítás installációját tervezte: Somogyi Pál belsőépítész építész, Ferenczy Noémi-díjas Érdemes Művész, az MMA rendes tagja.
2. A kiállításon az alábbi művészek munkái szerepeltek:
Attalai Gábor, Bajkó Anikó, Bódy Irén, Cságoly Klára, Dobrányi Ildikó, Droppa Judit, Fáy Éva, Gecser Lujza, Gink Judit, Golarits Erzsébet, Gulás Zsuzsa , Gulyás Kati, Hauser Beáta, Hübner Aranka, Kecskés Ágnes, Kelecsényi Csilla, Kókay Krisztina, Kozma Vera, Kubinyi Anna, Lévai Nóra, Mátrai István, Nagy Judit, Nyerges Éva, Pápai Lívia, Olajos György, Péreli Zsuzsa, Polgár Rózsa, Preiser Klára, Solti Gizella, Szenes Zsuzsa Széles Judit, Szilasi Anna, Szilvitzky Margit, Tóth Sándor, Wágner János.
3. Jolanta Rudzka Habisiak: Katalógus előszó, Fibre Art & Fine Art. Elemi szálak a képzőművészetben. A Łódźi Strzemiński Képzőművészeti Akadémia (Lengyelország) kiállítása a Pesti Vigadóban. 2022.12.08.-2023.02.19., 2022, 4–5.
4. Przemysław Wachowski: Katalógus előszó, uo., 2–3.
3. Keppel Márton: Kiállítás megnyitó szövege. Hozzáférés: https://www.mma.hu/documents/10180/7564494/Fiber+Art_megnyit%C3%B33.pdf/5be99ecb-45dc-438c-837a-fc93fb6808b1 (2023.01.24.)

Ünnepi Kari Tanács Ülés az 50. éves jubileum alkalmából az RKK-n

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán idén nagyívű rendezvénysorozattal ünneplik a könnyűipari mérnökképzés elindulásának és a kar, valamint jogelőd intézményei fennállásának 50. jubileumát. Rendezvénysorozat kiemelkedő pillanata volt a kar meghatározó ipari partnerei, oktatói, tanárai és oktatást segítő munkatársai részvételével megtartott Ünnepi Kari Tanács Ülés 2022. november 21-én.

Prof. Dr. Kovács Levente rektor ünnepi köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetem meghatározó alappillére a Magyarországon egyedülálló képzést nyújtó Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar, ami stabil, kiegyensúlyozott fejlődési ívet mutat. A kar küldetése, hogy olyan korszerű, piacképes műszaki és gazdasági tudással rendelkező mérnököket képezzen a könnyűipar, az ipari termék – és formatervezés és a nemzetgazdaság kapcsolódó területeinek számára, akiknek szaktudása megfelel az európai követelményeknek. Büszkeséggel tölt el, hogy a kar képzéseivel, oktatóinak felkészültségével biztosítani tudja a megfelelő válaszokat a kor kihívásaira, igényeire. A kar és az egyetem vezetésének szándékai egybeesnek abban is, hogy a jövő mérnökei minél inkább az ipar igényeihez illeszkedő, gyakorlatorientált képzésben részesüljenek – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Dr. habil. Koltai László dékán megnyitóbeszédében elmondta: 50 év alatt erős, jól körülhatárolható identitás, mindenkit összekötő szellemiség alakult ki az intézményben. Hozzátette: a kar patronáló tanári rendszere kialakításával is jelentősen hozzá tudott járulni az egyetem színvonalas működéséhez. Kiemelte a karon folyó kutatás-fejlesztési tevékenységeket, a tudományos publikációk magas számát, a széleskörű, megerősített hazai és nemzetközi ipari és tudományos kapcsolatokat és a gyakorlatorientált képzés jelentőségét. A Rejtő Kar legnagyobb értéke, hogy multidiszciplináris módon ötvözni tudja a könnyűipari mérnöki, az ipari termék- és formatervező mérnöki és a környezetmérnöki területeket.

Prof. Dr. Kovács Levente rektor az ünnepi alkalomból átadta a kar dékánjának az RKK fél évszázados eredményeit elismerő „ad optimum opus” Díszoklevelet.
A köszöntő beszédek után kari kitüntetések átadására került sor. Az ünnepség levezetője Bartha Eszter a kari tanács titkára volt. A személyeknek szóló elismeréseket Prof. dr. Kovács Levente az Óbudai Egyetem rektora és Dr. habil. Koltai László az RKK dékánja.

A kari tanács határozata alapján Gyémánt plakett kitüntetést Dr. Patkó István professzor, a Könnyűipari Műszaki Főiskola volt dékánja vehetett át.

Prof. Dr. Patkó István 1978-ban kezdte meg felsőoktatási tevékenységét a Könnyűipari Műszaki Főiskolán, majd 2004 – 2015 között a kar dékánja volt. Vezetése alatt a kari képzés megújult, a könnyűipari mérnöki szak mellett a környezetmérnöki és az ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakok és a könnyűipari mesterszak elindításában is meghatározó szerepet játszott. Határozott, koncepciózus irányítása mellett a kar sikerrel teljesítette az egyetemi karrá válás feltételeit.

A Környezetvédelem egyik meghatározó szakértője, az egyetemi hallgatók oktatásán kívül több állami és vállalati projectben is részt vállalt és szívesen tartott ismeretterjesztő előadásokat is a megújuló energiák témakörében.

Oktató, kutató és szakértői munkáját több hivatalos elismerés mellett 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el.

Rejtő Sándor Emlékérmét vehetett át Prof. Dr. Kisfaludy Márta, a kar korábbi dékánja, valamint Dr. habil. Horváth Csaba címzetes egyetemi tanár.

Prof. Dr. Kisfaludy Márta az elmúlt közel két évtizedben az Óbudai Egyetem Rejtő Karán iskolateremtő tevékenységével aktívan részt vett három új szak szakmai programjának kidolgozásában és akkreditálásra való előkészítésében. 2015-2018 között a kar dékánjaként koordinálta és felügyelte a kar hosszútávú stratégiájába illő elképzelések megfelelő megvalósítását, a szakmai munkát. Oktatói és nevelői munkájában kiemelt hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra, a rábízott hallgatók lelkiismeretes vezetésére. Konzulensként és témavezetőként számos kiemelkedő OTDK eredményt értek el hallgatói. Meghatározó szerepet vállal az akkreditáció előtt álló multidiszciplináris doktori iskola kialakításában is. Számos szakmai és egyetemi kitüntetése mellett 2018-ban Apáczai Csere János-díjjal tüntette ki az Emberi Erőforrások minisztere Pedagógusnap alkalmából.

Dr. habil. Horváth Csaba, címzetes egyetemi tanár a nyomtatott kommunikáció területén aktív szakmai-közéleti szerepvállalásával, a gazdasági életben elért sikereivel, tudományos és oktatói munkájával tekintélyes hazai és jelentős nemzetközi elismertséget szerzett. Több, mint 15 éve az Óbudai Egyetem oktatója. 2010-től 2018-ig a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet igazgatója volt. Ez idő alatt az intézet oktatási, kutatási feladatait irányította, egyben azoknak tevékeny résztvevője is volt. Meghatározó szerepet vállalt az intézet laboratóriumainak, speciális oktatási helyiségeinek, tudásközpontjainak jelentős korszerűsítésében a háttéripari kapcsolataival megszerzett anyagi támogatások segítségével. Vezetése alatt újult meg a könnyűipari alapképzés és mesterképzés tantervi programja.

Az egyesült államokbeli Graphic Communications Education Association és a Technical Association of the Graphic Arts / USA elnökségi tagja.

Számos hazai és nemzetközi elismerése mellett 2018-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott számára a Magyar Köztársaság elnöke.

A kar ipari partnereinek kitüntetéseit a kar dékánja, illetve Dr. Csanák Edit DLA kutatási dékánhelyettes és Bodáné dr. Kendrovics Rita oktatási dékánhelyettes adta át.

Pro Facultas – a Kar kiemelt támogatója – díjban idén 3 cég részesült.

Alföldi nyomda, a díjat György Géza vezérigazgató vette át.

Az 1561-ben alapított, idén 461 éves Alföldi Nyomda Zrt. hazánk legrégebben működő nyomdája és piacvezető könyvgyártója. Évente több mint húszmillió könyvet gyártanak.
A nyelvi kultúra ápolásával és a könyvművészet megőrzésével fél évezrede erősíti a könyvnyomtatás és a magyar művelődés ügyét.

Az Alföldi Nyomda több mint négy évtizede van jelen a külpiacon, ma a termelésének ötöde külföldön kerül értékesítésre. Az elmúlt években sikeresen részt vett a hazai és a jelentősebb külföldi könyvvásárokon is, számos hazai kutatás, fejlesztés és innováció a cég eredményeként valósult meg. Közel 5 évszádos működése során mindig kiemelt hangsúlyt fektetett a nyomda az oktatás és a közművelődés ügyére segítve ezzel a hazai kultúra fejlesztését.
A nyomda évtizedek óta meghatározó támogatója a szakmai oktatásnak és a felsőoktatásnak is, szakdolgozatok témavezetésével, kutatás-fejlesztési együttműködésekkel, oktatási kooperációval a Rejtő kar és az Óbudai Egyetem kiemelt stratégiai és üzleti partnerévé vált.

Az Amazon Kft. díját Szőkéné Vörös Rozália ügyvezető igazgató vette át.

A kunszentmiklósi székhelyű Amazon Kft. családi tulajdonban lévő vállalkozás 1991 óta foglalkozik kiemelkedő minőségű könnyűipari termékek gyártásával. A Rejtő Kar és az Amazon Kft. közösen meghatározott KFI céljaiban és azok megvalósítása során kiemelt szerepet kapnak a Fenntarthatósági és a körforgásos gazdaság szempontjai. Ennek jó példája a cég munkatársainak részvétele a TEXTILE COMPOST LAB Kari kutatócsoport munkájában. A korábbi kutatásokkal összefüggésben az elmúlt években Tudományos Diákköri Konferencia dolgozat, valamint angol és magyar nyelvű szakdolgozatok is születettek.
A céggel együttműködve hallgatói kutatómunkával összefüggésben továbbá, a Kar eredményesen szerepelt 2021-ben a hannoveri Hochschulle Hannover-el karöltve megvalósított „LABi3 1.0 Photobook” nemzetközi projektben, amelyben a Környezetmérnöki és a Terméktervező Intézet oktatói és hallgatói közösen vettek részt. Ennek eredményeiről 1 hallgatói publikáció, továbbá 1 angol nyelvű konferenciacikk és 1 magyar nyelvű folyóiratcikk született. Mindezekkel az Amazon Kft. hozzájárult a nemzetközi és magyar hallgatók tudományos munkájához.

Az Encotech Kft. a díját Nahaj Dánielt az Encotech Kft. képviselője vette át.

A rejtő kar és az ENCOTECH Környezetvédelmi Szolgáltató és Tanácsadó Kft. több éves együttműködésben valósítja meg a cég és intézetünk közös hitvallásának megfelelő feladatait, mely szerint a gazdasági szereplőket a megfelelő szakmai tudással és munkával segítve járulhatunk hozzá az élhető környezet és életminőség fenntartásához.
Az együttműködés keretein belül a környezetmérnök alapképzésen tanuló hallgatók számos szakdolgozatot és tudományos diákkori munkát készítettek és készítenek jelenleg is az ENCOTECH Kft. munkatársainak közreműködésével, szakmai segítségével. A Encotech Kft. rendszeresen fogad szakmai gyakorlatra hallgatókat, a számukra felkínált szakmai munkákon keresztül ismerkedhetnek meg a környezetmérnök gyakorlati feladataival. Az Encotech Kft. szakemberei rendszeresen részt vesznek előadóként és támogatóként Intézetünk szakmai rendezvényein, konzulensi munkával segítik az intézeti munkatársak tevékenységét.

Az ünnepség zárásaként a kar jelenlegi és két korábbi dékánja felavatta és megkoszorúzta a doberdó úti épület aulájában felállított jubileumi emléktáblát, valamint megnyitották a 50 éves jubileum alkalmából készült emlékkiállítást is.

Üzemlátogatás ÁEF fémvizsgáló

Az RKK II. évfolyamos angol nyelvű képzésben tanuló Industrial Design Engineering diákjai a Structures of materials II. című tantárgy gyakorlatán az 1996-ban alakult ÁEF Anyagvizsgáló
Laboratórium Kft. Budaőrsi úti épületében vehettek részt.

A hallgatók az anyagtudomány tanulmányaik során ebben a félévben a fémekről tanultak. Az egyetem kémia laboratóriumában elvégzett kisérletek után az üzemlátogatás jó lehetőséget nyújtott arra, hogy a fémek mechanikai hatásokkal szembeni viselkedésével is megismerkedhessenek.

A látogatás alkalmával Fodor Olivér ügyvezető igazgató tartott látványos, vizsgálati bemutatóval egybekötött előadást a különböző fémek fizikai sajátosságairól, melyet Csomós D. Áron tolmácsolt a hallgatóknak. A hallgatók láthatták hogyan működik az ütéspróba, valamint a fémek szakítóvizsgálata, továbbá speciális mikroszkópok segítségével megfigyelhették a fémek felületét, a savakkal és lúgokkal történt reakciójuk után.

Fiatal Diplomások Fóruma 2022

MTA Természetes Polimerek Munkabizottsága, az Óbudai Egyetem RKK Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézete, PNYME Papíripari Szakosztálya és az Integrált Tudományok Szakkollégiuma tisztelettel meghívja Önt 2022. december 12-én (hétfőn) 15.00 órakor kezdődő összevont tudományos online ülésére.

Online elérhetőség:

meet.google.com/hmg-xygr-sni

Indul a Start Program, Te is benne leszel?

A Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminal újra elindítja a 18-35 év között lévő, vállalkozni vágyó fiataloknak programjukat, amellyel akár 8 millió forint értékű támogatásban is részesülhetsz!

A program középpontjába ezúttal három fő témakör került, amelyek a következők:

  • Egészségügyi és szociális kérdéskör
  • Ötletek zöld küldetéssel
  • Megoldások a közösségért

Ha van egy jó ötleted, társadalmilag elkötelezett vagy és szeretnél vállalkozni, jelentkezz bátran egyénileg vagy csapatban 2022. december 20-ig!

További hasznos információkért látogass el a startprogram.designterminal.org weboldalra!

#designterminal #ntkstartprogram #newseason #optimistsfirst #nemzetitehetsegkozpont #ntk