A tudományos habilitációs fokozat a doktori fokozat után megszerezhető, az egyetem által adományozható cím az oktatói és előadói képesség, valamint a tudományos teljesítmény egyetemi megítélése.
A habilitációs fokzat megszerzése fontos mérföldkő az oktatók tudományos pályafutásában. A habilitációval a pályázó bizonyítja, hogy alkalmas az önálló egyetemi oktatásra és kutatásra.
Az Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskolájában szeptember 26-án került sor Dr. Csiszér Tamás habilitációs védésére.
A tudományos előadás címe: „Minőségügyi módszerek kidolgozása és alkalmazása működésfejlesztési, anyagtudományi és technológiafejlesztési kutatásokban” volt. Az eljárás részeként oktatási előadást is tartott az oktató, melynek címe: „Műanyag-fém kötések létrehozása lézersugaras technológiával” volt.
A Habilitációs Bizottság pozitív döntését szerint, az eljárás során Dr. Csiszér Tamás tanúbizonyságot tett oktatói rátermettségéről, szakmai és tudományos tevékenységéről, igazolta feddhetetlenségét, tudományos alkotó munkájának eredményeit és bizonyítja előadókészségét. Ezt az Egyetem Doktori és Habilitációs bizottsága is megerősítette, így 2023. november 23-án a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet docense átvehette habilitációs oklevelét Prof. Dr. Kovács Levente rektortól.
A Zöldipari Szakmai Napon együttműködési megállapodást kötött a két intézmény, melynek ünnepélyes aláírására a rendezvényen került sor. Az együttműködés célja, hogy motivált, piacképes tudással rendelkező, a fenntarthatóság iránt elkötelezett szakemberek kerüljenek a gazdaság, a közigazgatás és az oktatás világába.
A rendezvényen – melyre ez úttal nem csak a környezetmérnök hallgatókat, hanem Egyetemünk minden mérnök, gazdasági, informatikai és pedagógusképzésén tanuló hallgatót meghívtunk – a hallgatók a Szövetség tagvállalatainak előadásain és bemutatóin vettek részt: megismerkedhettek a környezetiparban használt eszközökkel, berendezésekkel és választ kaphattak a felmerülő kérdéseikre. A programban a cégek képviselői bemutatták a tevékenységüket, szakmai karrierútjukat, az ágazati szakmákat, munkaköröket. A kiállítók a kötetlen személyes találkozások során megosztották egyéni tapasztalataikat és interaktív bemutatókat tartottak a mérőeszközeikkel.
A rendezvény nagy érdeklődéssel, aktív részvétellel, közvetlen, jó hangulatban zajlott le. A környezetvédelem, fenntarthatóság iránt érdeklődők számára rendkívül motiváló volt a betekintés a szakma sokszínűségébe, a mérnökök számára váró lehetőségekbe, kihívásokba.
A Zöldállásportál (www.zoldallasportal.hu) és a személyes találkozások lehetőséget adtak a hallgatóknak szakmai gyakorlati hely, szakdolgozati téma választáshoz és a későbbi elhelyezkedési lehetőségek felderítéséhez is.
Prof. Dr. Kisfaludy Márta DLA a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar egyik legeredményesebb TDK témavezetője. Évtizedes tapasztalattal és elhivatottsággal vezet témákat, és kiemelkedő szerepet játszik karunk tehetséggondozásában. Az elmúlt tizenhárom év során 34 TDK hallgató témavezetője volt, közülük hatan első díjat, négyen második díjat, és ketten harmadik díjat nyertek, emellett három hallgatója különdíjban részesült.
OTDK-ra 13 nevezett hallgatója volt, ebből két első, és két második díjas lett.
A Tudományos Diákköri Munka Támogatásáért járó emléklapot a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitóján adta át Prof. Dr. Kovács Levente, egyetemünk rektora.
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként, közel 80 regisztrált részvevővel és vendéggel, sikeresen lezajlott az „IJCELIT 2023” nemzetközi tudományos konferencia, amelyet kilencedik alkalommal is az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara szervezett.
A konferencia a könnyűipar és grafikai ipar, a környezetmérnöki tudományok és az alkalmazott művészetek területéről érkező kutatókat és szakembereket tömörítő nemzetközi közösség kétévente megrendezésre kerülő seregszemléje.
Az eseményről Dr. habil. Koltai László, a Rejtő Kar dékánja elmondta, hogy: „Az IJCELIT minden évben három egyidejű rendezvényből áll: az esemény egy közös plenáris üléssel kezdődik, amely általában az RKK szempontjából releváns szakmák legfontosabb a technológiai fejlesztéseit és trendjeit, valamint azok biofizikai környezetre gyakorolt hatásait mutatja be. Az ezt követő szekcióüléseken válogatott tudományos és technikai előadásokat mutatnak be a nemzetközi kutatók.”
A konferencia szekciói a grafikai technológiák (GCTW), az ipari formatervezési és anyagtechnológiák (ISDIT) és a környezettechnika (WESE) területére fókuszálnak.
A konferenciát Dr. Csanák Edit DLA kutatási és tudományos dékánhelyettes nyitotta meg, aki tolmácsolta az Egyetem felsővezetékének üdvözletét és köszöntőjében kiemelte a rendezvény jelentőségét. Elmondta, hogy a konferencia célja, hogy a tudományos eredmények terjesztésén és a szakmai kapcsolatépítésen keresztül hozzájáruljon a könnyűipar és a környezetmérnöki tudományok és az alkalmazott művészetek fejlődéséhez. A dékánhelyettes kiemelte: „Büszkék vagyunk arra, hogy az idei konferenciára Európából és Ázsiából is érkeztek jelentkezések, így összesen 10 ország képviselteti majd magát a tudományos rendezvényen.”
Az online formában megtartott konferencia 2023. november 10-én, délelőtti és délutáni szekcióülésekkel zajlott le, ahol 32 előadást hallhattak a résztvevők. A konferencián Szerbiából 8, Ukrajnából 6, Törökországból 3, Magyarországról 9, Kínából 1, Kirgizisztánból 1, Portugáliából 1, Szlovéniából 1, Olaszországból 1, és Lettországból 1 előadás hangzott el.
Az idei konferencia kiemelt témái voltak a textil- és ruházati termékek gyártása és -tervezése, a környezetvédelmi technológiák, a mesterséges intelligencia alkalmazásai, a grafikai ipar új trendjei és technológiái, valamint a fenntartható fejlődés kérdésköre.
A konferencia plenáris előadói között volt Prof. Fatma Göktepe, a Tekirdağ Namik Kemal Egyetem tanára és Prof.Ineta Nemeša a szerbiai Novi Sad Egyetem oktatója, aki tudományos munkáját a Rigai Műszaki Egyetem munkatársaival közösen jegyezte.
A konferencia szervezői kiemelték, hogy a rendezvény sikeres lebonyolításához elengedhetetlen volt a Kar oktatóinak és hallgatóinak áldozatos munkája.
A konferencia sikeres lebonyolítása hozzájárult a Rejtő Kar tudományos és művészeti életének gazdagításához, és lehetőséget biztosított a résztvevők számára, hogy megismerjék a legújabb kutatási eredményeket.
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán is számos programot rendeznek november 3. és 23. között. A programsorozat megnyitójaként 2023. november 8-án a Kar tudományos és művészeti konferenciája került megrendezésre.
A “Rejtő Konferencia 2023” a Kar tudományos és művészeti konferenciája, amelyre a természet- és műszaki tudományok, a könnyűipar, a környezetmérnöki tudományok és az alkalmazott művészetek területéről érkeztek előadók.
A konferenciát Dr. habil. Koltai László dékán nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte a rendezvény jelentőségét. Elmondta, hogy a konferencia célja, hogy a tudomány és a művészet összekapcsolásával elősegítse a tudás és a kreativitás fejlesztését, az ismeretek átadását és új szakterületek kialakítását.
A konferencia plenáris előadói között volt Szőke András a PNYME Papíripari Szakosztályának korábbi vezetője, aki a „Körforgásos gazdaság a 100 éve indult Neményi Testvérek Papírgyár RT Csepel tükrében” című előadásával a 100 éve alapított gyár történetét ismertette.
Plenáris előadást hallgathattak a jelenlévők Bajnóczki Olivértől az OLKON Consulting Kft. ügyvezető igazgatójától „Szabványosítás és innováció az autonóm járművek fejlesztésében” címen.
A plenáris előadásokat Prof. Dr. Pekker Sándor kutatóprofesszor tudományos előadása zárta a fullerén polimerek felfedezéséről.
A konferencián a résztvevők a délutáni szekciókban számos érdekes előadást hallhattak, és lehetőséget kaptak a tapasztalatcserére. A rendezvény nagy sikert aratott, és hozzájárult a Kar tudományos és művészeti életének gazdagításához.
Dr. habil Koltai László az esemény kapcsán úgy fogalmazott: „A Kar számára kiemelt jelentőségű minden hasonló rendezvény. A konferenciák lehetőséget biztosítanak a kutatóknak arra, hogy megismerjék és megvitassák egymás tudományos eredményeit. De legalább ilyen fontos az is, hogy a kutatók és szakemberek találkozzanak egymással és szakmai kapcsolatokat építsenek ki. Ez elősegítheti a közös kutatások és projektek elindítását.”
A résztvevők is pozitívan értékelték a konferencia szervezését és lebonyolítását. Többen kiemelték, hogy a konferencia jó lehetőség volt arra, hogy megismerjék egymás legújabb kutatási eredményeit, és tapasztalatot cseréljenek egymással.
A konferencia helyszíne, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Doberdó úti oktatási épülete volt.
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán 2023. november 10-én az International Joint Conference on Environmental and Light Industry Technologies nemzetközi konferencia, november 16 és 17 között az International Annual Conference 14th ICEEE-2023 on “Global Environmental Development & Sustainability: Research, Engineering & Management” című tudományos esemény kerül megrendezésre.
Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Kara és a Rejtő Alapítvány 2023. október 27-én, pénteken emléknapot tartott Rejtő Sándor születésének 170. évfordulójára. Az eseményen a szerző életművét és munkásságát méltatták, valamint bemutatkoztak Rejtő Sándor nevét viselő szakmai szervezetek és oktatási intézmények is.
A programon megjelent közel hetven főt Szabó Rudolf a Rejtő Sándor Pro Technológia Alapítvány kuratóriumának elnöke és a Rejtő Kar dékánja köszöntötte.
Köszöntőjükben mind a ketten kiemelték, hogy Rejtő Sándor művei, munkássága és példája ma is aktuálisak, tanulságos és fontos, hogy az új generációk is megismerjék életművét.
Az emléknap délelőtti részében Rejtő Sándor életét és munkásságát ismertette Némethné Dr. Erdődi Katalin az RSPT Alapítvány kuratóriumának tagja.
Ezt követően érdekes előadásban ismerhették meg Rejtő Sándor és a mérnöki anyagtudományok kapcsolatát az érdeklődők Dr. Molnár Kolos, a BME Polimertechnika Tanszék egyetemi docensének tolmácsolásában.
A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar 50+1 éve című előadásában Dr. habil Koltai László, a Rejtő Kar dékánja rövid történeti áttekintést adott a több mint fél évszázados múlttal rendelkező kar múltjáról, jelenéről és jövőbeni céljairól.
„Hol volt, hol nem volt? Egy 70 évig tartó szakmai képzés sikertörténete” címmel ismertette tapasztalatait Bandi István a Győri Rejtő Sándor Textilipari Technikum korábbi iskolaigazgatója.
Az első szekció zárásaként „Hogy volt? és Hogyan tovább? Rejtő Sándor Alapítvány: múlt, célok, lehetőségek” címmel Szabó Rudolf a Rejtő Sándor Pro Technológia Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott beszédet.
Ezt követően Rejtő Sándor mellszobrának megkoszorúzására került sor, számos meghívott vendég jelenlétében az Óbudai Egyetem főépületének kertjében.
Az eseményen Dr. Vígh András a RSPT Alapítvány kuratóriumának tagja mondott rövid beszédet. Elhangzott, hogy az alapítvány célja, hogy Rejtő Sándor életművét és munkásságát minél szélesebb körben megismertesse.
Az emléknap délutáni részében a Rejtő Alapítvány és a Rejtő Kar által szervezett kiállításon az érdeklődők megtekinthették a Rejtő Sándor életét és munkásságát bemutató és a kort megidéző tárgyakat és posztereket. A kiállításon Rejtő Sándor eredeti kéziratai, levelei, fényképei és egyéb dokumentumai is láthatók voltak.
A program tudományos szekciójában is fontos és érdekes előadások hangzottak el.
Dr. Molnár Kolos, egyetemi docens, a BME, Polimertechnika Tanszék munkatársa „A természetes polimerektől a mesterséges polimerig. Versengés és együttműködés” címmel tartott érdekes tudományos előadást.
Szabó Rudolf a Rejtő Sándor Pro Technológia Alapítvány kuratóriumának elnöke „Quo vadis száltechnológia?” címmel ismertette a nemzetközi trendeket és vizsgálta a könnyűipari terület jövőbeni lehetőségeit.
„Új fejlesztésű és intelligens textíliák” címmel a Rejtő Kar docense, Dr. Papp-Vid Dóra, textil- és öltözéktervező iparművész tartott izgalmas előadást.
A program egyben az ipari szakemberek baráti találkozója is volt, ahol lehetőség volt az ismerkedésre, emlékezésre és tapasztalatcserére is.
A résztvevők visszajelzései és a szervezők egyértelmű véleménye szerint az emléknap sikeres volt, és hozzájárult Rejtő Sándor életművének megismertetéséhez és népszerűsítéséhez.
Szomorúan értesültünk róla, hogy 2023. október 25-én, 72 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Ambrusné Dr. Somogyi Kornélia, az Óbudai Egyetem Rejtő Karának nyugalmazott docense, a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet meghatározó munkatársa. Dr. Somogyi Kornélia 1974-ben szerzett diplomát és középiskolai okleveles tanári végzettséget az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika-fizika szakon, majd 1978-ban számítástechnikai programozó oklevelet kapott posztgraduális képzés keretében. Tudományos (Ph.D.) fokozatát a győri Széchenyi István Egyetemen szerezte 2010-ben. Oktatói tevékenységét 1974-ben kezdte a Könnyűipari Műszaki Főiskola Alaptárgyi Tanszékén főiskolai tanársegédként. 1981-ben főiskolai adjunktus, majd 1992-től főiskolai docens munkakörben oktatott. Felelősséget vállalt vezetőként is a közösségért, 2000-2004 között a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann Karán, az Általános Informatikai és Multimédia Intézetben intézetigazgató-helyettes lett. 2004-től a Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Karán az Informatikai és Matematikai Intézet oktatásért felelős intézetigazgató-helyetteseként dolgozott. 2007-től nyugdíjazásáig a Médiatechnológiai Intézet oktatásért felelős intézetigazgató-helyettesi feladatait is ellátta. Ambrusné Dr. Somogyi Kornélia kiemelkedő szakember volt, aki jelentős mértékben hozzájárult az Óbudai Egyetem és jogelőd intézményeinek fejlődéséhez. Munkáját több állami és egyetemi kitüntetéssel ismerték el.
Kutatási és szakmai területei közé tartozott az informatika, a multimédiás eszköztárú matematika és informatika oktatás fejlesztése, az adatbázis-kezelés, a gráfelmélet, a kombinatorikus optimalizálási algoritmusok alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata a különböző karbantartási modellek készítésénél és az operációkutatási, döntés-előkészítési modellek fejlesztése. Számos publikációt jelentetett meg hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban és konferenciákon. Szakmai és közéleti munkássága is meghatározó volt, tagja volt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak és a Bolyai János Matematikai Társulatnak is. Ambrusné Dr. Somogyi Kornélia kiváló oktató volt, aki a hallgatói körében nagy népszerűségnek örvendett. Tanári habitusa precíz és átfogó volt, mindig arra törekedett, hogy a hallgatók megértsék az alkalmazott matematika és informatika szabályait és működési mechanizmusait.
A felsőoktatásban eltöltött közel ötven év alatt szakdolgozatok témavezetőjeként is segítette tanítványai sikeres pályakezdését. Lelkiismeretes pedagógusként mindig az igényesség jellemezte: magas színvonalú előadásai hozzájárultak ahhoz, hogy a mérnöki szemlélet mellett az informatikai látásmódot is képesek legyenek elsajátítani a hallgatók. Munkatársai segítőkész, kedves és elkötelezett embernek ismerték, akivel szerettek együtt dolgozni.Halála nagy veszteség az Óbudai Egyetem és a magyar alkalmazott matematikai és informatikai szakma számára.
Búcsúznak tőle az Egyetem, a Kar és az Intézet munkatársai, tanítványai és mindazok, akik szerették és tisztelték. Emlékét szívünkben őrizzük.
Temetésének időpontjáról és helyéről később tudunk tájékoztatást adni.
Sikeresen zárult a CoFarm4Cities (Interreg CE0100253) projekt első szakasza, mely során már meglévő európai és Európán kívüli farmok fenntartható működését vizsgálták a partnerek. A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Környezetmérnöki és Természettudományi Intézetének oktatóiból és külső szakértőkből álló projektcsoportja ezen adatok alapján készítette el 21 farm összehasonlító tanulmányát és a kiválasztott legjobb példákat mutató 5 farm mélyelemzését. A workshopon bemutatott eredmények a projekt következő fázisában készülő, hosszú távon fenntartható városi gazdálkodást biztosító forgatókönyvek elkészítését segítik.
Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) stratégiai együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás célja, hogy a felek közösen dolgozzanak a környezetvédelmi szakemberképzés, a kutatás-fejlesztés és a szakmai kapcsolatok fejlesztésén.
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) a legnagyobb magyar környezetvédelmi érdekvédelmi szervezet, amelynek tagjai a magyar zöldipar kulcsszereplői, a környezetvédelmi tevékenységek teljes területét lefedve. A KSZGYSZ a tagok törekvéseinek hazai és nemzetközi szinten történő előmozdításán dolgozik. A jelenleg 265 tagot számláló szövetség több mint 30 éve koordinálja a magyar környezet- és természetvédelem, valamint a környezetvédelmi ipar szereplőit, kiemelkedő partnere a politikai döntéshozóknak és a gazdasági élet szinte valamennyi szereplőjének.
A megállapodás kapcsán Dr. habil. Koltai László, az Óbudai Egyetem Rejtő Karának dékánja és Dr. Ágoston Csaba, a KSZGYSZ elnöke nyilatkozott.
Dr. habil. Koltai László a megállapodás aláírását követően elmondta: “Az Óbudai Egyetem Rejtő Kara elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetvédelmi szakemberek képzése mellett. A KSZGYSZ-szel kötött megállapodás jelentős előrelépést jelent a környezetvédelmi szakemberképzés területén, és lehetőséget teremt arra, hogy a kar hallgatói a gyakorlatban is megismerjék a hazai és nemzetközi környezetvédelmi ipar kihívásait és lehetőségeit.”
Dr. Ágoston Csaba elnök a megállapodás aláírásakor úgy fogalmazott: “A KSZGYSZ fontosnak tartja a környezetvédelmi szakemberek képzése és továbbképzése támogatását. Az Óbudai Egyetem Rejtő Karával kötött megállapodás hozzájárul ahhoz, hogy a környezetvédelmi szakemberek magas szintű tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezzenek.” Beszédében kitért arra is, hogy a KSZGYSZ a hazai környezetvédelmi ipar meghatározó szereplője, és ez a megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy a szövetség a Rejtő Kar szakmai tudásával és tapasztalatával együttműködve még hatékonyabban tudja támogatni a környezetvédelmi ipar fejlődését és a szakemberek utánpótlását.
Bodáné Dr. Kendrovics Rita a Környezetmérnöki és Természettudományi Intézet igazgatója ismertette a megállapodás részleteit. Ennek kapcsán elmondta, hogy a két szervezet a különböző területeken folytatja majd az együttműködést. Mint fogalmazott: „Fontosnak tartjuk a környezetvédelmi szakemberek képzését és továbbképzését, beleértve a közös oktatási programok, kutatási projektek és szakmai rendezvények szervezését. További fontos cél a környezetvédelmi innováció előmozdítása, beleértve a közös kutatási és fejlesztési projektek támogatását, valamint a környezetvédelmi technológiák és megoldások piacra vitelét. De gondolnunk kell a környezetvédelmi gazdaságfejlesztés támogatására is, beleértve a közös vállalkozások, start-upok és inkubációs programok támogatását is.”
A szerződések átadására ünnepélyes keretek között került sor a 2023. október 25-én a Zöldipari Szakmai Nap keretében a Rejtő Kar Doberdó úti épületében.
Az Óbudai Egyetem és az OLKON Consulting Kft. 2023. október 18-án együttműködési megállapodást írt alá az Egyetem óbudai kampuszán. A megállapodás célja, hogy a két szervezet közösen fejlessze a hallgatók és a munkaerőpiac számára releváns szakmai tudást és kompetenciákat.
A megállapodás keretében az OLKON Consulting Kft. szakértői részt vesznek az egyetem oktatási programjainak kidolgozásában és megvalósításában. Emellett a vállalat lehetőséget biztosít a hallgatóknak gyakorlati tapasztalatszerzésre, például gyakornoki programok keretében.
“Az együttműködésnek köszönhetően a hallgatóink magas színvonalú szakmai tudást és gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek” – mondta el az aláírást követően Dr. habil Koltai László, az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Karának dékánja. Hozzátette: “A vállalat szakértői hozzájárulnak ahhoz, hogy hallgatóink sikeres karriert építhessenek a munkaerőpiacon.” A dékán kiemelte, hogy rendkívül büszke arra, hogy a Rejtő Kar egy korábbi hallgatójának sikeres vállalkozásával bővül a céges partnerek köre.
Bajnóczki Olivér, az OLKON Consulting Kft. ügyvezetője az együttműködési megállapodás aláírása kapcsán úgy nyilatkozott, hogy: “Az együttműködés lehetőséget biztosít számunkra, hogy megoszthassuk és fejleszthessük a tudásunk. A potenciális közös kutatás fejlesztési projektek keretein belül pedig közös értékteremtésre is lehetőség nyílhat.” Az ügyvezető kijelentette, hogy nagy megtiszteltetést jelent számára, hogy az alma materével nyílt lehetőség az együttműködésre.
A megállapodás több fontos területet foglal magában, így lehetőség nyílik közös gyakornoki programok kidolgozása és megvalósítása, oktatási tevékenységre, valamint kutatás-fejlesztési együttműködésre is.
Az OLKON Consulting Kft. egy hazai mérnöki tanácsadó cég, amely többek között a minőségirányítás, a funkcionális biztonság, a kiberbiztonság és a projektmenedzsment területén nyújt támogatást az ügyfelei számára, elsősorban a beágyazott rendszerek fejlesztése területén. Az OLKON Consulting Kft. szolgáltatásait hazai és nemzetközi ügyfeleket is kiszolgál a közlekedésipar és orvostechnika területén, startupoktól a multinacionális vállalatokig.
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
Funkcionális sütik
Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.
Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.