A fenntarthatóság oktatásáról egyeztetett a Rejtő Kar vezetésével Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán rendezett, a tudomány és az oktatás felelősségét fókuszba állító nemzetközi, tudományos konferencia plenáris előadójaként, Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a konferenciát megelőzően szakmai egyeztetésen vett rész a Kar vezetésével és a szakma képviselőivel.

A részvevők a fenntarthatóság és környezetpedagógia fontosságáról és azok felsőoktatásban elfoglalt helyéről egyeztettek a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia kapcsán.  

Dr. Szili Katalin a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács feladatairól és céljáról is tájékoztatta a jelenlévőket. A szervezet által tíz évvel ezelőtt megalkotott keretstratégia céljaként a fenntarthatóság felé való átmenet folyamatának támogatását és a döntés-előkészítő folyamatban való alkalmazását említette. Miniszterelnöki főtanácsadó asszony úgy fogalmazott: „Kiemelt feladatunk a fenntartható fejlődés, a jövő nemzedékek lehetőségeinek védelme és a nemzeti erőforrásainkkal való felelős gazdálkodás!”

Dr. habil. Koltai László a Rejtő Kar dékánja elmondta: „Az Óbudai Egyetemnek kiemelt stratégiai küldetése olyan jól felkészült szakemberek képzése, akik elkötelezettek környezeti értékeink védelmében és a fenntartható erőforrás gazdálkodás megvalósításában.  Ezek mellett elengedhetetlen környezetszemléletű innováció erősítése is.”

Prof. Dr. habil Németh Mária egyetemi magántanár, Selye János Egyetem, a MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Szakbizottsága tagja elmondta, a Projektkonferencia is ezt a célt szolgálja. Idén kiemelt céljuk felhívni a figyelmet a tudomány és oktatás felelősségére.

Bodáné Dr. Kendrovics Rita dékánhelyettes a Környezetmérnöki és Természettudományi Intézet vezetője a természeti erőforrásokkal kapcsolatban a biodiverzitás megőrzését, az oktatásban pedig a megújuló és nem megújuló erőforrások, továbbá az embert érő környezeti terhelések növekvő fontosságát emelte ki.

Dr. Csanák Edit dékánhelyettes, a Terméktervező Intézet vezetője a társadalmi erőforrások esetén a kulturális szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos feladatokat hangsúlyozta.

A felek megállapodtak abban, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia oktatást érintő feladataival kapcsolatban országos szintű egyeztetést kezdeményeznek a hazai Egyetemek és Főiskolák bevonásával.

A Rejtő Kar hallgatója lett a Trend Magazin innovációs versenyének nyertese csomagolás kategóriában

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által 2021-ben alapított verseny díjátadója, immár egy egész napos szakmai konferencia keretein belül.  Az innováció jegyében rendezett egész napos eseményre a Hungexpo új Konferencia Központjában került sor.

A konferencián hat szakmai prezentáció mutatta be az újdonságok és újítások jellemzőit, illetve került sor a díjak átadására, amelynek célja, hogy évről évre olyan értékteremtő innovációkat jutalmazzon, amelyek meghatározható vásárlói, fogyasztói igényre nyújtanak megoldást, valamely nevesíthető trendbe illenek, vagy egy meglévő, meghatározható igényből inspirálódott fejlesztés eredményei.

A díjazottak között kiemelt helyen kell megemlítenünk Ress Arnót, aki az „Inno d’Or – Év Innovációja 2023” verseny nyertese lett Packaging kategóriában.

A szakmai díj átvétele kapcsán a nyertes hallgató elmondta: „Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy a csomagolás kategóriában egy általam vezetett, a szakdolgozatomon alapuló a fejlesztési projekt nyert.” Szakmai eredményei kapcsán Ress Arnó beszélt korábbi sikereiről is: „Az Auchannál folytatott munkám során még egy nagyobb sikert elkönyveltünk, aminek szintén én voltam a kiötlője. Ennek lényege, hogy a külön árusított Retasak nevű többször használatos csomagolószerben értékesítsünk zöldséget és gyümölcsöt a „műanyagmentes július” keretein belül.  Az akció akkora siker lett, hogy azóta negyedéves periódusokban mindig szezonális termékekkel visszatér. Ez a termék és koncepció részét képezte az az évi én fenntarthatóság szimbóluma versenyre beadott pályázat nyertes anyagunknak.”

Gratulálunk a díjazottnak!

Pedagógusnap a Rejtő Karon

Idén június 7-én került megrendezésre az Óbudai Egyetem Rejtő Karán a Pedagógusnap, amelyen elismerések és kitüntetések átadására is sor került.

Az ünnepség Bartha Eszter felvezetőjével kezdődött, aki köszöntötte a kollégákat, vendégeinket, és a hallgatói önkormányzat tagjait. Ezt követően a kar dékánja, Dr. habil. Koltai László mondott köszöntő beszédet, megköszönve az oktatók, a tanárok és az oktatást segítő munkatársak egész évi munkáját, elkötelezettségét és hozzájárulását a Kar és az Egyetem sikereihez.

A dékán beszédében kiemelte: „Az oktatás nemcsak a tudás átadásáról szól, hanem az életre nevelésről is. Olyan értékeket is át kell adnunk, mint az empátia, a tolerancia és a csapatmunka.” Kiemelte az oktatói kar jelentőségét a hallgatók és az egyetem jövőjének alakításában.

A dékán beszéde után számos kari oktató részesült elismerésben a különböző területeken nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

A pedagógusnap alkalmából a Kar dékánja Dékáni Dicséretet adományozott azon kari dolgozók részére, akik legalább 1 éven keresztül a Kar érdekében színvonalas, eredményes munkát fejtettek ki vagy ezzel egyenértékű rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Idén a Környezetmérnöki Intézetből, Dr. Demény Krisztina, a Médiatechnológiai és Könnyűipari intézetből Dr. Csiszér Tamás és a Terméktervező Intézetből Korona Péterné, mestertanár kapta a kitüntetést.

Az Rejtő Karon ebben a félévben is megrendezésre került a TDK és az OTDK konferencia. Mint minden évben, idén is köszönetet mondott a Kar vezetése azoknak a kollégáknak, akik konzulensként segítették a hallgatókat a színvonalas munkák létrehozásában.

A TDK és OTDK támogatásáért és konzulensi eredményeiért elismerést vehetett át Prof dr. Kisfaludy Márta, Dr. Demény Krisztina és Dr. habil. Németh Róbert.

További TDK-OTDK konzulensek, akik hallgatója nem ért el helyezést, de munkájukat a Kar vezetése elismerte: Bodáné Dr. Kendrovics Rita, Dr. Ágoston Csaba, Prof. Dr. Bayoumi Hamuda Hosam és Borka Zsolt. 

Az ünnepségen törzsgárda oklevelek átadására is sor került.

10 éves törzsgárda tagságot igazoló oklevelet vehetett át Dr. Csanák Edit, Tusor Kornélia, Tóth Andrea és Dr. Németh Róbert

15 éves törzsgárda tagságot igazoló oklevelet vehetett át Béres Lászlóné és Dr. Bayoumi Hosam Eldin.

20 éves törzsgárda tagságot igazoló oklevelet vehetett át Prof. Dr. Kisfaludy Márta és Bartha Eszter.

25 éves törzsgárda tagságot igazoló oklevelet vehetett át Göndör Vera és Dr. Koltai László

30 éves törzsgárda tagságot igazoló oklevelet vehetett át Kaszás Júlia, Koleszár András és Borka Zsolt.

35 éves törzsgárda tagságot igazoló oklevelet vehetett át Ménesi András.

A program zárásaként a résztvevők egy jó hangulatú, közös ünnepi ebéden vehettek részt, ahol lehetőség volt egy kicsit kötetlenebb formában is áttekinteni és értékelni ez elmúlt tanév szép eredményeit és sikereit.

Egyetemi elismerések az RKK munkatársainak az EuPed Napon

Ünnepélyes keretek között került megrendezésre a 2023 évi EuPed Nap, ahol a Rejtő Kar több munkatársa is rangos elismerést kapott.

A reprezentatív eseményre az Óbudai Egyetem főépületének aulájában került sor, ahol számos beszéd és méltatás mellett Prof. Dr. Kovács Levente az Óbudai Egyetem rektora és Varga Mihály pénzügyminiszter kitüntetéseket adott át.

„Mi vagyunk azok, akik a jövő mérnöknemzedékét képezzük, amellyel elsődlegesen járulunk hozzá a tudásalapú társadalom építéséhez, nemzetünk versenyképességének növeléséhez. A tudás pedig határokon átívelő, ereje nemzetegyesítő” – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, a Kárpát-medencében oktató pedagógusokhoz szóló ünnepen.

A számos kitüntetett között három RKK-s kolléga eredményeit is méltatták:

Több évtizedes alkotó és oktató munkája elismeréseként Professor Emerita/Emeritus címet vehetett át Dr. Kelecsényi Csilla textil- és képzőművész, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Terméktervező Intézet munkatársa.

Rektori dicséretben részesült Békéssyné Jakab Cecília, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Dékáni Hivatalának munkatársa, akit elkötelezett és precíz munkájáért jutalmazott az Egyetem rektora.

Kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként tiszteletbeli egyetemi docens kitüntetést kapott a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Terméktervező Intézet mestertanára Koleszár András.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Zsonglőrvizsga az Inspirál Cirkuszközpontban

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűpari és Környezetmérnöki Karán a 2022/23-as tanév II. félévében már 6. alkalommal zártuk sikeresen a „Zsonglőrködés a hatékony tanuláshoz” (Neptun kód: RMVZS1NBNE) szabadon választható tantárgy kurzusát. Idén különösen izgalmas és multikulturális volt a kurzus, mert a Stipendium Hungaricum képzésben tanuló III. évfolyamos Ipari Termék és Formatervező, Csomagolástechnológus szakirányos hallgatók közül többen is bekapcsolódtak az órákba.

A „Zsonglőrködés a hatékony tanuláshoz” választható tantárgy a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar, Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézetében kerül meghirdetésre. Az Óbudai Egyetem bármely karán tanuló diákok számára szabadon választható kurzuson részt vettek már gépész, informatikus és villamosmérnök hallgatók is. Az elméleti alapokon túl, melyek a Moodle-rendszerben érhetők el, a kurzus gyakorlati foglalkozásain profi zsonglőr tanítja meg a diákoknak, hogyan lehet három labdával kaszkádot dobni, tányért pörgetni. Továbbá megismerkedhetnek a virágbottal, valamint a diaboló-, és a poi használatával is. A „Zsonglőrködés a hatékony tanuláshoz” című szabadon választható kurzus gyakorlati vizsgájára 2023. májusában már harmadik alkalommal került sor az Inspirál Cirkuszközpontban. A tárgy gyakorlatvezetője, Pál László Bendegúz, örömmel üdvözölte a hallgatókat és mutatta be nekik a Cirkuszközpont termeit illetve felszereléseit. A diákok betekintést nyerhettek a kulisszák mögé is, és láthatták, milyen sok munkával jár egy-egy szépen kidolgozott tűzzsonglőr, vagy légi akrobata bemutató elkészítése.

Az egyetemisták nagyon izgatottak voltak a produkcióik bemutatása előtt, de végül mindenki sikeresen abszolválta a félévi feladatát. A zsonglőreszközök széles palettájából a diákok megtalálták a hozzájuk legközelebb állót, és ezzel az eszközzel lépett fel a „porondon”. Láthattunk labdás valamint páros diaboló bemutatót, továbbá virágbotos és pois produkciókat is, mely teljesen lenyűgözte a közönséget. Bízunk benne, hogy a „show” tovább folytatódik és a 2023/24-es tanév I. félévében is nagy népszerűségnek örvend majd a „Zsonglőr” tárgy, nemcsak a Rejtő, hanem az Óbudai Egyetem többi karán tanuló hallgatók körében is.

ArchiTex szakmai konferencia az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán

2023.05.18-án került megrendezésre az ArchiTex szakmai konferencia, a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület és az RKK- Terméktervező Intézet közös szervezésében az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari- és Környezetmérnöki Karán. A konferencia a legfrissebb trendeket, technológiákat és kutatási eredményeket tárta fel a textilipar és az építészet határmezsgyéin. A résztevők betekintést nyerhettek a textíliák és az épített környezet lenyűgöző összefonódásába, amely új dimenziókat nyit meg mindkét terület számára.

Az ünnepélyes köszöntő után hat érdekes előadásra került sor.

Az első előadást Dr. Csanák Edit DLA az RKK Terméktervező Intézetvezetőasszonya, RKK Kutatási dékánhelyettes, egyetemi docens, TMTE elnök tartotta a Szövetek és Szövegek: Az Emberi Lét Tárgyi Lenyomatai Az Irodalomban címmel.

A következő előadás Az Építészet És A Szabászat Kapcsolata címmel Rivó Hedvig építész – designer a Canvas School of Arts Lausanne (CH) képviseletében tartotta. Hedvig a pandémia alatt mélyedt el a ruhatervezés rejtelmeiben. Ennek eredménye egy érdekes ötvözet az építészet és ruhatervezés között.

Textil az Épített Környezetben és az Enteriőrben – Hallgatói Munkák Keresztmetszetében Papp-Vid Dóra DLA, ÓÉ RKK, Terméktervező Intézet

Korábbi alkotói munkában is fontos szerepet játszott az építészet és öltözék kapcsolata. Kutatási területéhez tartozik az újfejlesztésű alapanyagok alkalmazása a formatervezésben. Ezen területekhez kötődően építette fel előadását, amely textilbetont, 3D nyomtatott építészeti elemeket és számos a Terméktervező Intézetben készült hallgatói alkotást mutatott be.

A Nemzeti Atlétikai Stadion Membrán-Szerkezete és Egyéb Textíliák A Világbajnokságon

Kutasi Csaba, könnyűipari mérnök, textilipari igazságügyi szakértő előadásán bemutatta, hogy az atlétikai sportcsarnok fedése és technikai textíliák előállítása és alkalmazása hogyan valósul meg a gyakorlatban.

Az Ezerarcú Gyapjúfilc Forrása – Multifelt Factory Kft.

Fodor Ilona, Ügyvezető Kőszegen vezeti a Multifelt Factory Kft-t. Az egyedi gyapjúfilccel dolgozó gyár 1896 óta készít természetes gyapjúfilc termékeket. Magyarország egyetlen nemezfilc gyáraként lefed egy piaci rést, melyre nagy igény van a könnyűiparban. A bemutató videóban bemutatták, hogy a cégnél textiltervezők hogyan készíthetik el egyedi tervezésű szőnyegeket, táskákat és párnákat.

 Mindenkiben Lakozik Egy „Textilépítész” – Mazug Tibor Ügyvezető, Mazug Ponyva Kft.

A cégük 25 fős, fő profiljuk az egyedi tervezésű, mindenféle autók, pavilonok, árnyékolók, kiülők és sátrak tervezése és kivitelezése.

Előadásukban bemutatták, hogy hogyan tervezik, és kivitelezik az egyedi méretű megrendeléseket.

A konferencia végén a TMTE elismerések átadására került sor, ahol az Intézetünkből Koleszár András a Szellemi Örökség albumba került be.  Ezzel az elismeréssel az eddigi Textil-és ruhaiparban eltöltött gazdag életútját jutalmazták.

 A konferencia egy jó hangulatú büféebéd zárta, ahol a résztvevők megoszthatták egymással gondolataikat, tapasztalataikat a témákkal kapcsolatban és lehetőségük nyílt a kapcsolatépítésre. A konferenciát a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület zártkörű közgyűlése követte.

Némethy Virág-Sima-Molnár Viktória

CEEPUS (Central European Exchange Programme for University Studies)

A Ceepus program keretében meglátogatta karunkat a Banja Luka-i Egyetem Műszaki Karának docense Blanka Škipina. A vendégtanár a polimer kompozitok és textilanyagok dielektromos spektroszkópiája területén kutat és a színek fizikájáról tartott előadásokat nálunk, Dr. Borbély Ákos közreműködésével. 

A CEEPUS (Central European Exchange Programme for University Studies) program célja, hogy közép- és kelet-európai országok felsőoktatási intézményei (egyetemek, főiskolák) között megkönnyítse az oktatói és hallgatói cserét, nyelvi szakmai kurzusokon, valamint nyári egyetemeken való részvételt. Újdonságként a program lehetőséget nyújt hallgatói szakmai kirándulások lebonyolítására és közös diplomaprogramok kialakítására is.

A Banja Luka-i Egyetem Bosznia-Hercegovina második legrégebbi egyeteme, közel 12.000 hallgatóval. A QS World University Rankings(wd) szerint 2021-ben a Banja Luka-i Egyetem a 301-350. hely között állt a fejlődő európai országok és Közép-Ázsia rangsorában.

A Robert Bosch Elektronika Kft. mesterkurzusa a Rejtő Karon

Az Óbudai Egyetem Rejtő Karának csomagolástervező specializációjú terméktervező szakos hallgatói egy különleges előadáson vehettek részt a héten: a Robert Bosch Elektronika Kft. csomagolástervezési és csomagolástechnológiai témájú, szakmai előadást tartott az egyetemen.

A program során a Bosch képviselői: Györe Simon vezető csomagolástervező mérnök és Dózsa Balázs csomagolástervező mérnök bemutatták a cég legfőbb sajátosságait, a Bosch által alkalmazott csomagolási technológiákat, valamint a csomagolás tervezésének módszereit és az ezzel járó kihívásokat. Az előadók szorosan kapcsolódnak a Karhoz, hisz korábban az Egyetemen szerezték meg mérnöki diplomájukat.

A diákok számára nagyszerű lehetőséget jelentett az előadás, mivel így betekintést nyerhettek a Bosch kiemelkedő innovációiba és megismerhessék a csomagolástechnológia területén alkalmazott legújabb módszereket és eszközöket.

Az előadás során a vendégelőadók a csomagolási és logisztikai csoport munkájának részleteit mutatták be számos konkrét példán keresztül. A résztvevők megismerhették azokat a speciális eszközöket és gépeket, melyek segítségével a Bosch hatékonyan és precízen végzi el a csomagolási, raktározási és logisztikai folyamatokat. Ezenkívül a hallgatók olyan szakmai ismereteket is megszereztek, melyek segítik őket abban, hogy képesek legyenek csomagolási problémák megoldására, mint például a termékek biztosítása szállítás közben, a csomagolás által biztosított termékvédelem és -biztonság és az idő- és költséghatékonyság.

A szakmai előadáshoz kapcsolódóan az együttműködési lehetőségek bővítéséről tárgyalt Soltészné Pelles Annamária a Robert Bosch Elektronika Kft. Fizikai logisztika Osztályának osztályvezetője és a Rejtő kar vezetése képviseletében Dr. habil Koltai László és Bartha Eszter.

A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az oktatási intézmények és az ipar szorosabb együttműködése elengedhetetlen, hatékony és megfelelő színvonalú szakemberképzéshez.

A Robert Bosch Kft. csomagolástervezés és csomagolástechnológiai előadása bizonyította, hogy csomagolóipari képzések tekintetében az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara továbbra is az egyik leginnovatívabb és kiváló oktatási intézmény az országban, amely a diákok számára olyan egyedülálló lehetőségeket biztosít, melyek elősegítik sikeres karrierjüket az iparban.